Vívás: „Az olimpia megerősít abban, hogy miért dolgozom” – Wimmer

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.11. 17:01
null
A 18 éves párbajtőröző, Wimmer Dorina motiváltan készül az utolsó korosztályos évadára.

Az UTE 18 éves párbajtőrözője, Wimmer Dorina az utolsó utánpótlásévada előtt áll.

A Bakodi Róbert által edzett kiválóság az elmúlt esztendőkben nemcsak a korosztályos versenyeken ért el kimagasló sikereket, hanem tavaly például tagja volt a krakkói Európa Játékokon (amely a csapat Európa-bajnokságnak felelt meg) ezüstérmes női párbajtőr-válogatottnak is.

Az elmúlt idényben Gachályi Gréta, Nagy Blanka és Salamon Réka társaságában csapatbronzot nyert a nápolyi junior Eb-n, egyéniben azonben sem ott, sem a korosztály rijádi világbajnokságán nem jött ki a nagy eredmény. Ebben szerepe volt azért a sorsolásnak is, hiszen Dorina mindkét eseményen a későbbi aranyérmestől kapott ki.

„Az előző szezonban összességében stabilan teljesítettem, de a végére kicsit elfáradtam, így az Eb és a vébé után maradt bennem hiányérzet – mondja. – A csapatbronznak viszont nagyon örültünk, az érem jót tett a lelkünknek. Az Eb-n csapatban az elődöntőben egy tussal kaptunk ki az ukránoktól, és igazából az ilyen esetek jellemezték az elmúlt évemet. Remélem, hogy legközelebb mi jövünk ki jobban a hasonló helyzetekből.

Természetesen szeretnék minél jobban szerepelni a válogatókon, ott lenni a világversenyeken és azokon kihozni magamból a legtöbbet.”

Wimmer Dorina motiváltan kezdi meg az utolsó juniorévét Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Dorina mellett Büki Lili, Kun Anna és Muhari Eszter vívott a tavalyi Eb-ezüstérmes csapatban, ebből négyesből az idei, szintén ezüstöt hozó kontinensviadalra Muhari maradt meg (mellette Dékány Kinga, Gnám Tamara, Nagy Blanka), aki aztán a párizsi olimpián remek vívással érdemelt ki egyéni bronzérmet.

Elsősorban az a fontos, hogy kijussak a világkupákra, aztán persze azokon is jól kell szerepelni. Muhari Eszter nagyon jó barátnőm, nagyszerű érzés volt látni a sikerét az olimpián. Ráadásul úgy szurkolhattam neki, hogy Párizs előtt két hétig közös edzőtáborban én is segítettem a felkészülését. Már a tokiói olimpiát is úgy néztem, hogy jó lenne ott lenni a következőn. Ez az olimpia viszont más volt. Itt már részt vettem a kvalifikációban, beleláttam, hogyan működik az egész, és nagy versenyeken vívtam azokkal, akik ott voltak Párizsban. Egy ilyen olimpia hatalmas motivációt és löketet ad a folytatáshoz, és megerősít abban, hogy miért dolgozom. 2028-ban én is szeretnék ott lenni Los Angeles-ben.”

(Kiemelt képünkön: Wimmer Dorina a rijádi vb-n Forrás: FIE)

Legfrissebb hírek

Öttusa: négy nővér – sikersztori folytatásokban

Utánpótlássport
1 órája

Birkózás: Arsunkaev bebizonyította, hogy a legszűkebb elitbe tartozik

Utánpótlássport
13 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 21:44

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 18:29

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
2025.07.07. 17:49

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik