Kézilabda: Takács Maja meg sem állna az aranyig az első világversenyén

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.06.24. 19:16
null
Az első világversenyére készül a serdülő leány kézilabda-válogatott tagjaként Takács Maja, aki csapatkapitányként vezetheti majd a nemzeti együttest.

Július elsejétől Svédországban, a nyílt Európa-bajnokságon szerepel a serdülő leány kézilabda-válogatott. A 2008-as és 2009-es játékosok alkotta nemzeti csapat 2022-ben kezdte el a közös munkát, tavaly már Olimpiai Reménységek Versenyén is járt (amit megnyert) Lengyelországban, idén pedig Négy Nemzet-tornán diadalmaskodott hazai környezetben.

A csapat Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián végzi a közvetlen felkészülést, a játékosok pedig már izgatottak a közelgő Eb miatt – ezt a csapatkapitány, Takács Maja is megerősíti.

„Nehéz, fárasztó évadon vagyunk túl, a hónap első felében a négyes döntőben is óriási volt a küzdelem, mindenki kiadta magából a maximumot. A felkészülés előtt volt egy hét pihenőnk, amiben sikerült picit feltöltődni – mondja a 15 éves átlövő. – Többször is találkoztunk az elmúlt hónapokban a válogatottban, időről időre érkeztek új játékosok, a társaság viszont nagyon befogadó, így sosem volt probléma a beilleszkedéssel. Ebben is igyekszem segíteni kapitányként, emellett, arra törekszem, hogy bármikor bármilyen problémával meg lehessen engem keresni.

Talán ez is a legnagyobb erősségünk.”

Takács Maja lő az osztrákok elleni felkészülési meccsen Forrás: NEKA

A Győri ETO utánpótlásában pallérozódó játékos a korosztálya, vagyis az U17 mellett az akadémia U19-es és az NB II-es együttesében is szerephez jutott az elmúlt évadban.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy az idősebbek között is játszhatok. Óriási élmény, ráadásul a felnőttharmadosztályban veretlenül elsők lettünk, így feljutottunk az NB I/B-be. Sajnos az U19-cel nem tudtunk odaérni a Final Fourba, viszont pozitívum, hogy a bajnok SZISE-t legyőztük az alapszakaszban! Remélem, ezeket a tapasztalatokat az Eb-n is tudom majd kamatoztatni.”

A magyar csapat a nyílt Európa-bajnokságon a román, a cseh, a spanyol és a ciprusi válogatottal csaphat össze a csoportkörben.

„Gőzerővel készülünk, mindenki száz százalékig arra törekszik, hogy kihozza a legjobbat magából. Az első pár meccsen lehet, hogy még látszódik az izgatottság, ám szerintem hamar feloldódunk majd, megszokjuk a helyzetet. A cél pedig egyértelmű: mindenki nyerni szeretne, meg sem akarunk állni az aranyéremig!”

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Koleszár Ármin bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
44 perce

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
3 órája

Kosárlabda: pécsi akadémia – ahol a kiválóság az alap

Utánpótlássport
Tegnap, 16:00

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Jégkorong: Baróti Bence megérett a légiós létre

Utánpótlássport
2026.05.21. 20:10

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
2026.05.21. 09:09

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29
Ezek is érdekelhetik