Vizes vb: Úgy döntöttem, jobb nekem ott elöl – Rasovszky

CSURKA GERGELY (Kvangdzsu), DERENCSÉNYI ISTVÁN (fotó)CSURKA GERGELY (Kvangdzsu), DERENCSÉNYI ISTVÁN (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 10:03
null
Rasovszky Kristófé lett az első vb-arany Dél-Koreában (Fotó: Derencsényi István)
Mint beszámoltunk róla, Rasovszky Kristóf győzött a nyílt vízi úszás öt kilométeres számában a dél-koreai vizes világbajnokságon, ezzel Magyarország szerezte meg a kvangdzsui esemény első aranyérmét. A friss világbajnok elárulta, a verseny előtt stresszesebb volt, mint általában, volt is egy nehéz kétszáz métere, de végül ahhoz is volt ereje, hogy hamarabb indítsa a hajrát, mint eredetileg tervezte.

 

– Akkor mostantól ehhez a bajuszsimogatáshoz szokjunk hozzá, mint győzelmi aktushoz?
Miért, nem jó?

Egy világbajnoki aranynál? Bármi jó.
Gondoltam, ha már van bajusz, legyen simogatás is.

Az előtte megtett ötezer méter is elég jól festett így indítás gyanánt.
Szerintem is, bár kicsit stresszesebb volt, mert feszültebb voltam előtte, mint egyébként. Tavaly, a glasgow-i Európa-bajnokságon nem éltem meg így a kezdést, itt valamiért igen, de aztán a versenyen ebből semmi sem köszönt vissza. Maximum egy szakaszon, a második körben, amikor rám jött valami öklendezésféle vagy kétszáz méteren keresztül, de aztán el is múlt azzal a lendülettel.

Nagyjából ezt várta, hogy így alakul?
Igen, talán egy picit jobban rá akartam volna pihenni a hajrára, ám amikor visszanéztem, és láttam, hogy milyen öldöklés megy a második-harmadik vonalban, akkor úgy döntöttem, jobb nekem ott elöl. Hamarabb indítottam meg a hajrát, mint terveztem, de bírtam erővel simán, úgyhogy örülök most nagyon.

Való igaz, a második kör végén a fordulónál olyan harakiri zajlott, hogy ott már bója sem lettünk volna szívesen. Ön teljesen kimaradt mindenből?
Igazából igen. A harmadik kör elején, amikor a francia és a kanadai srác próbált velem jönni, és éreztem, hogy igyekeznek rám zárni két oldalról, azt mondtam, ebből most itt elég, úgyhogy a hónom alá vettem a franciát, egy mozdulattal átraktam a másik oldalamra, hogy szórakoztassák inkább egymást, én meg elléptem.

Most már világbajnok is, ez jelent valami különöset?
Nagy dolog, de mind a ketten tudjuk, hogy azért a tíz kilométer a lényeg, az olimpiai kvalifikáció.

Olyannyira, hogy a szakág többi óriása szinte csakis arra koncentrál. A kívülálló talán megjegyzi, jó-jó, hogy hozta ezt az aranyat, de nem vesz ez ki sokat? Nem inkább a tízre kellett volna rátenni mindent, a többiekhez hasonlóan?
Ez az öt kilométer a napi edzésadagom negyede. Azaz ki nem vesz semmit. Számomra viszont elég jó üzenet, visszaigazolás, hogy jó formában vagyok, hiszen elég fölényesen sikerült nyernem azokkal szemben, akik csak erre a számra koncentráltak, azaz valószínűleg kizárólag a sebességre edzettek. Én azért másra is, a tíz kilométer ugyanis teljesen más verseny lesz, ott két-három körön át az erőgyűjtés is számít, miközben a tempót is tartani kell, hogy a finisben lehessen robbanni.

Három perccel a győzelem után az M4 Sportnak azt mondta élő adásban, jó, hogy ezt az öt kilométert így, aranyéremmel kipipálta, mert kiment a feszültség, és legalább megmutatja, mire képes igazán. Ez jól hangzik, meg egy picit durván is…
Pedig komolyan gondolom: igazán a tízre készültünk, és ott akarok nagyon jól úszni. Ráadásul azért sem számít sokat az erő szempontjából ez az öt kilométer, mert most van két nap pihenő, míg tavaly az Európa-bajnokságon két egymást követő napon nyomtuk le ugyanezt, és ott sem tűnt annyira kimerítőnek. Azaz jöhet a regeneráció, aztán kedden a tíz kilométer.

Ami pont a tíz kiosztandó olimpiai kvóta okán is sokkal keményebbnek ígérkezik, minden szempontból. Nem gondolja, hogy különösen a mai „kesztyűdobás” után esetleg le akarják majd vadászni útközben?
Egyrészt jobban be kell osztani az erőt, azaz csínján kell bánni a verekedéssel, másrészt amúgy is hasonló taktikával úszom majd. Csak a szokásos: menekülök előre.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik