Átadó ünnepség: Zircen is megnyílt a tanuszoda

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 09:20
Gyerekek százai használhatják csütörtöktől a zirci tanuszodát, amelynek alapkövét 2021 júniusában rakták le, és amely másfél év után készült el teljesen a sportpálya területén, az apátságtól nem messze.
Schmidt Ádám is beszédet mondott a tanuszoda megnyitóján 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Földi Imre)
Schmidt Ádám is beszédet mondott a tanuszoda megnyitóján A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Földi Imre)

A létesítmény hivatalos megnyitóján beszédet mondott többek között Ottó Péter polgármester és      Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, de tiszteletét tette Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ vezetője, egykori BEK-győztes vízilabdázó és Szivós Márton világbajnok vízilabdázó, a Bp. Honvéd edzője is. Az ünnepélyes megnyitó végén Bérczi L. Bernát apát megáldotta az épületet, majd a gyerekek rögtön birtokba is vették, a huszonöt méteres, hatsávos nagymedencében a Balaton Vízilabda Klub ifistái kezdtek tempózni, a kismedencében pedig a legkisebbek, a Kis Gergő Úszóiskola tanulói ismerkedtek a vízzel.

Az eseményről Schmidt Ádám is beszámolt a Facebook-oldalán:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik