Tokió 2020: remek magyar kajak-kenus kezdés, hat egység is középdöntős

KOVÁCS ERIKA (Tokió), HARMATH ÁKOS (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Tokió), HARMATH ÁKOS (Budapest)
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 02:27
A kajak-kenu versenyek első napján induló hét magyar egységből hat is futama első két helyének valamelyikén végzett, azaz rögtön a középfutamba került, csupán az 1000 méteren szereplő kenus páros, Adolf Balázs és Fejes Dániel kényszerült reményfutamra, ám onnan sem sikerült a középfutamba kerülniük.
Túlóráznia kellett Adolf Balázs és Fejes Dániel párosának (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Túlóráznia kellett Adolf Balázs és Fejes Dániel párosának (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

KAJAK-KENU, 1. NAP

ÖSSZEFOGLALÓ

A tokiói olimpia kajak-kenu versenyének programja hétfőn kezdődött és a mieink számára összességében jól sikerült az első nap. Az első magyar résztvevő, a női kajakosok sprintszámának harmadik előfutamában induló Lucz Dóra remek hajrájával, két ezreddel megelőzve lengyel riválisát megnyerte a futamát, ezzel megadta az alaphangot, a folytatásra. Amit rögtön a következő futamban induló Kárász Anna jól is vett át tőle, másodikként szelte át a rajttól 200 méterre lévő célvonalat, azaz ő is rögtön a középfutamba kvalifikálta magát. Lucz Dóra ráadásul a harmadik legjobb idővel került a következő körbe.

A nap egyetlen kenus számában a férfiak 1000 méteres kettesében az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros előfutamában csak a 7., utolsó helyen ért célba, s ekkor tán még azt hihette a laikus néző, hogy az erős vetélytársakkal az előfutamban nem akarnak kifáradni, ezért inkább a reményfutamból szeretnének bejutni a középfutamba. Ez azonban nem jött be, a reményfutamban is szinte végig az utolsó helyen haladtak, s csak azért nem ott zártak, mert az orosz egység az utolsó métereken nagyon kiengedett, így a magyarok a reményfutamban negyedikként végezve kerültek a keddi B-döntőbe.

A férfi kajak egyesek 1000 méterén aztán hamar visszazökkentette a szurkolókat a „megszokott” kerékvágásba a „királyszám” világbajnoki címvédője, Kopasz Bálint, mert gyakorlatilag 100 méter után eldőlt, hogy az argentin Agustin Vernice-szel ők döntik el az első két helyet. Kopasz 250-nél még minimális hátrányban volt, ám hamar az élre állt, s nem is engedte már ki a kezéből a vezetést, futamgyőztesként került a középfutamba. A szám másik magyar résztvevője, Varga Ádám szintén megnyugtató teljesítménnyel került futamából másodikként a középfutamba.

A női kajak kettesek 500 méteres távján az ötszörös bajnok Kozák Danuta és az első olimpiáján szereplő Bodonyi Dóra párosa remek összhangú evezést bemutatva több mint egy hajóhosszal nyerte meg futamát. A nap utolsó magyar bemutatkozója, a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros volt, és remek hajrával végül elsőként szelték át a célvonalat és kerültek a középfutamba – ráadásul a legjobb idővel.

Folytatás kedden hajnalban a elődöntőket 2.30-tól, a B-döntőket és a finálékat 4.30-tól rendezik.

FUTAMRÓL FUTAMRA

Ezzel a délelőtti program véget ért, a magyar egységek közül csak az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros nem kerülte el a reményfutamot, a többi magyar induló mind futama első két helyének valamelyikén végzett, vagyis középdöntős.

NŐI K–2 500 M

A negyedik futamban új-zélandi győzelem és német második hely született.

Erős futamban Csipeséka hatos pályán, akár mind az öt egység küzdhet az első két helyért. A magyarokjól indultak, hamar az élre álltak, a fehéroroszokkal harcoltak az első helyért a táv első felében. 250-nél a beloruszok voltak az élen, de a második helyet nem fenyegette semmi, a németek két hajóval voltak 350-nél lemaradva. Csipesék jól hajrázva megnyerték a futamot, ráadásul a szám eddigi legjobb idejével!

A második futamból a lengyel és a francia egység jutott a középfutamba. Következnek Csipesék.

Kozák és Bodonyi rögtön az első előfutamban kapott helyet és pillanatnyi kétséget sem hagyott arról, hogy ki akarják hagyni a reményfutamot. Végig vezetve a nap eddigi egyik legdominánsabb teljesítményével több mint egy hajóval nyerték meg a futamot és magabiztosan ott vannak a középdöntőben.

A női kajak párosok 500-as számában Kozák Danuta és Bodonyi Dóra párosa az első, Csipes Tamara és Medveczky Erika a harmadik futamban áll rajthoz.

FÉRFI K–1 1000 M

Varga jól kezd, a mellette haladó német Schopffal gyakorlatilag 100 méterrel a rajt után meglépnek a többiektől, csak a kínai Csang Tung tartja velük a tempót. Varga 250-nél és 500-nál is magabiztosan vezet. A német 750-nél megelőzi és váratlanul a kínai is feléled a végére. Ám a magyar résen van és végül a kínai előtt egy jó fél hajóval bejön másodiknak. Vargát sem látjuk ma már, ő is ott van a középdöntőben.

A harmadik futamban a portugál Fernando Pimenta győzött a szlovákiai Gelle Péter előtt, a negyediket pedig a fehérorosz Aleh Jurenja nyerte meg a szerb Bojan Zdjelar előtt. Következik Varga futama.

„Jónak éreztem a pályát, nem volt gond, az időjárással sem. Dinamikus pályát mentem, de ez csak egy előfutam volt, sokkal érdekesebb lesz majd a középfutam. Mérsékelt szembe szél volt, ez engem nem zavart, kemény volt kicsit a víz, keményebb, mint otthon megszoktam. A meleget nagyon lehet érezni, a páratartalmat is. Égeti a nap a fejemet, ám sapkát nem akarok feltenni a fejemre, mert megerősödhet a szél, akkor lefújja a fejemről, és az megzavar. Ki lehet azért bírni ezt a huszonöt percet, amit a vízen töltök. A könnyed továbbjutás volt a cél. Kedvez nekem a lebonyolítási rendszer, nem okoz gondot számomra, hogy rövid időn belül kétszer kell jó pályát mennem – az állóképességem az egyik erősségem, viszont nagyszerű versenyzők vannak ezer méteren, biztos más is bírná. Remélem, én is, és nem csak a szám nagy” – értékelte versenyét Kopasz Bálint a célba érkezés után a Nemzeti Sportnak.

Kopasz jól kezdett az ötös pályán, 250-nél az argentin Vernice mögött 7 századdal haladva a második. Fokozatosan az élre állt, és 500-nál már negyed hajóval vezetett – ráadásul a többiek két hajóra leszakadtak. Kopasz előnye 750-nél már fél hajó volt, s végül ezt kényelmesen meg is tartotta a célig, így magabiztosan középdöntős.

Az első előfutamot a cseh Josef Dostál nyerte az ausztrál Thomas Green előtt. Jön Kopasz futama.

Következik a „királyszám” a férfiaknál, a kajak egyesek 1000 méteres küzdelme. A világbajnoki címvédő Kopasz Bálint a második, Varga Ádám az ötödik előfutamban indul.

FÉRFI C–2 1000 M

A második előfutamot a német egység nyerte a spanyolok előtt, ez a két egység is ott van a középfutamban.

Rögtön az első futamban a kettes pályán Adolf Balázs és Fejes Dániel indul. Erős a futamuk, nem feltétlenül papírforma, hogy egyből a középdöntőbe kerüljön a magyar egység. Nem kezdtek túl jól Adolfék, 250-nél a hetedik helyen jönnek – a hétből… Fél távnál sem sikerül előrébb jönni, 7.3 másodperc a hátrányuk az élen haladó kínai egység mögött, amely a második 500-on sem adja alább és nyer a kubai egység előtt. Adolf és Fejes a hetedik helyen érnek célba. Néhány óra múlva újra látjuk őket a reményfutamban.

Lucz Dóra megnyerte a futamát (Fotó: Tumbász Hédi)
Lucz Dóra megnyerte a futamát (Fotó: Tumbász Hédi)

NŐI K–1 200 M

„Úgy érzem, hogy ez jó első pálya volt, azt tudtam, hogy szoros lesz, örülök, hogy sikerült kvalifikálnom magam a holnapi középfutamba. A célban nem tudtam azt mondani egyből, hogy »Ó, ez most megvan!«, meg kellett várni, hogy kiírják” – mondta Lucz Dóra a Nemzeti Sportnak a futama után.

A harmadik futamot a másik Teresa Portela, a portugál nyerte meg, a negyediket a kínai Jin Meng-tie, az ötödiket a címvédő új-zélandi Lisa Carrington.

Lucz 41.098-as idővel ment tovább, Kárász pedig 41.127-tel. Vagyis nekik ma már nem kell még egyszer teljesíteniük a távot. Kedden folytatják a középfutammal.

ELŐBB LUCZ, MAJD KÁRÁSZ FUTAMA

A harmadik előfutamban érkezik Kárász Anna. Ő is a hármas pályán rajtol. Kicsit beragad a rajtnál, de fél távnál a 3-4. helyen halad. A második százon rámegy a kanadaira, ám jön mögötte a brit is, viszont végül lehajrázza a kanadait és a spanyol Teresa Portela mögött második, ő is ott van a középfutamban! Kettőből kettő.

Jön a második előfutam, Lucz Dóra a hármason indul. Rajt! Remekül kapta el a startot Lucz, aztán a harmadik helyre esett vissza a svéd és a lengyel mögé, de az utolsó métereken jól hajrázott és végül… Célfotó dönt.Lucz Dóra megnyeri, a lengyel Walczykiewicz előtt mindössze két ezreddel!

A női kajak egyes első 200 méteres előfutamán már túl vagyunk, a dán Emma Jörgensen nyert, a második az olasz Francesca Genzo lett, így ők ketten jutottak rögtön a középfutamba, a többiek a reményfutamban folytatják.

Köszöntjük olvasóinkat!

KAJAK-KENU
A HÉTFŐI PROGRAM
ELŐFUTAMOK
2.30: női kajak egyes (K–1) 200 méter – 5 előfutam
2.37: 1. Lucz Dóra 41.098, 2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 41.100
2.44: 1. Teresa Portela (Spanyolország) 40.812, 2. Kárász Anna 41.127

3.05: férfi kenu kettes (C–2) 1000 m – 2 előfutam
3.05: 1. Kína (Liu Hao, Cseng Peng-fej) 3:37.183, 2., Kuba (Fernando Jorge, Serguey Torres) 3:339.028 … 7. Magyarország (Adolf Balázs, Fejes Dániel) 3:53.964

3.21: férfi kajak egyes (K–1) 1000 m – 5 előfutam
3.29: 1. Kopasz Bálint 3:39.084, 2. Agustín Vernice (Argentína) 3:40.430
3.53: 1. Jacob Schopf (Németország) 3:39.504, 2. Varga Ádám 3:39.650

4.08: női kajak páros (K–2)500 m – 4 előfutam
4.08: 1. Magyarország (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra) 1:45.734, 2. Orosz csapat (Kira Sztyepanova, Varvara Baranova)1:47.874
4.22: 1. Magyarország (Csipes Tamara, Medveczky Erika) 1:42.776, 2. Fehéroroszország (Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk) 1:43.377

REMÉNYFUTAMOK
5.00:
női kajak egyes (K–1) 500 méter – 3 reményfutam
5.21:férfi kenu kettes (C–2) 1000 m – 2 reményfutam
5.21: 1. Brazília (Jacky Nascimento Godmann, Isaquias Queiroz dos Santos) 3:48.611, 2. Ukrajna (Pavlo Altuhov, Dmijtro Jancsuk) 3:49.356, 3. Románia (Catalin Chirila, Victor Mihalachi 3:51.565, 4. Magyarország (Adolf Balázs, Fejes Dániel) 3:53.559
5.37:
férfi kajak egyes (K–1) 1000 m – 3 reményfutam
6.08: női kajak páros (K–2)500 m – 2 reményfutam

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik