Tokió 2020: Cirjenics Miklós a nyolcaddöntőben búcsúzott

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.07.29. 05:53
null
Cirjenics Miklós volt az utolsó magyar cselgáncsozó Tokióban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen kiesett Cirjenics Miklós a tokiói olimpián. A paksiak 100 kilósa az orosz Nyijaz Iljaszovtól szenvedett ipponvereséget.

 

„Cirkónak azt mondtam, küzdjön úgy, mint a magyar labdarúgó-válogatott a németek ellen” – ezt üzente még szerdán Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdós a paksiak 100 kilósának, Cirjenics Miklósnak, utalva a versenyző roppant nehéz ágára.

Mert bár az első körben Cirjenics Borodavko elleni mérkőzése elmaradt a lett dzsúdós pozitív koronavírus-tesztje miatt, a nyolcaddöntőben a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov várt rá, akivel eddig 1–1-re állt a győzelmi mutatója. A mérleg reményt keltő volt, ugyanakkor más utat jártak be az elmúlt időszakban: Iljaszov a koronavírus-járvány utáni új érát a tavaly októberi budapesti Grand Slam-verseny megnyerésével nyitotta, az idén egy Grand Slam-bronzzal (Tel-Aviv) és a lisszaboni Európa-bajnokság ötödik helyével hangolt az olimpiára, Cirjenics Miklós pedig azzal, hogy hosszúra nyúlt és fájdalmas csuklósérülés után minden lehetőséget megragadva próbálta meg olimpiai indulói helyét biztossá tenni, és csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kontinentális kvótával ott lehet Tokióban.

Ott volt, és sajnos a legjobb 16 között el is búcsúzott Iljaszov ellen. A magyar dzsúdós az első másfél percben két sidót – egyet eltartásért, egyet kilépésért – is begyűjtött, ami azt jelentette, nyitnia kell, hogy ne három intéssel zárja az olimpiát. Cirjenics fel is pörgött, s úgy tűnt, egy biztató akcióval és az abból kibontakozó földharccal megtöri az oroszt, ám a következő indításnál Iljaszov gyorsan lehűtötte a reményeinket, s ippon értékű akcióval megverte a magyar dzsúdóst.

„Az volt a taktika, hogy két percig fárasztom őt. Volt két indulásom, az elsőt elég veszélyesnek éreztem, egy fojtáshelyzet is kialakult. A másodikat megkontrázta, ennyi történt. Ilyen a sport” – idézi az MTI a második olimpiáján induló Cirjenicset.

Hozzátette, azt érezte, hogy pariban volt Iljaszovval. Az elmaradt első meccsről úgy vélekedett, az is egy ki-ki mérkőzés lett volna, bár a lett dzsúdós nem olyan magasan jegyzett, mint az orosz.

„Az utóbbi időben nem nagyon találtam magam, ez volt talán az a verseny, amikor a bemelegítésnél is azt éreztem, hogy jó formában vagyok. Ebben talán több volt” – nyilatkozott a tokiói cselgáncsküzdelmek utolsó magyar indulója.

TOKIÓ 2020

CSELGÁNCS, FÉRFI 100 KG
A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Cirjenics Miklós–Nyijaz Iljaszov (orosz) 0:10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik