Wimbledon: Nadal több mint négyórás csata után elődöntős

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 20:44
null
Nick Kyrgios pályafutása során először elődöntős Wimbledonban (Fotó: AFP)
A spanyol Rafael Nadal és az ausztrál Nick Kyrgios találkozik egymással az elődöntőben a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a 36 éves spanyol több mint négyórás, ötszettes csatában legyőzte az amerikai Taylor Fritzet, míg Kyrgios viszonylag könnyed három szettben nyert a chilei Cristian Garín ellen. A másik elődöntőben a szerb Novak Djokovics a brit Cameron Norrie-val néz farkasszemet.

 

KYRGIOS–GARÍN

A világranglista 43. helyén álló chilei Cristian Garín kiválóan kezdett Nick Kyrgios ellen, a mérkőzés első nyolc labdamenetét megnyerte, de innentől kezdve az ausztrál is belelendült, és 0:2-ről 4:3-ra fordított, majd 40 perc alatt megnyerte az első szettet (6:4).

A mérkőzés a folytatásban sem hozott jelentős változást, ráadásul Kyrgios újabb brékkel megint meglépett, és a 6:3-as játszmagyőzelemmel közel került a wimbledoni elődöntőhöz.

A harmadik felvonás sok izgalmat hozott, de Garín és Kyrgios is hozta adogatásait, a tie-breaket pedig a rutinosabb Kyrgios bírta jobban, és ezt a szettet is behúzva pályafutása során először jutott a legjobb négy közé Wimbledonban.

A mérkőzésen 17 ászt ütő ausztrál az elődöntőben a Taylor Fritz–Rafael Nadal mérkőzés győztesével találkozik.

 

NADAL–FRITZ

Rafael Nadal óriási csata után jutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)
Rafael Nadal óriási csata után jutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)

Óriási csatát hozott a kiváló formában lévő amerikai Taylor Fritz és a 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol Rafael Nadal elődöntője. A 24 éves Fritz az eastbourne-i tornát megnyerve érkezett Wimbledonba, ahol még a spanyol klasszis dolgát is alaposan megnehezítette.

Bár Nadal rögtön első lehetőségével elvette Fritz adogatását, ez nem szegte kedvét az amerikainak, aki előbb 0:3-ról egyenlített, majd kétszer is brékelni tudott, így 6:3-ra megnyerte az első szettet. A második játszmára sokat javult a világranglista negyedik helyén álló spanyol játéka, de 4:3-nál orvosi szünetet is kénytelen volt kérni, ennek ellenére 7:5-tel egyenlített.

Nadal azonban ezután sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést, mert Fritz újabb két alkalommal elvette az adogatását, miközben a sajátjait hozta, és 6:3-as szettel ismét előnybe került.

 

A negyedik felvonás három brékkel kezdődött, majd Fritz 5:4 után közel állt a győzelemhez. Ekkor viszont a spanyol megmutatta klasszisát, három gémet nyerve fordított (7:5), és egyenlített a szettek tekintetében.

A mindent eldöntő ötödik játszmában sokáig nem bírtak egymással a felek, csupán gyors brékváltásra voltak képesek, és 6:6-ig meneteltek. Így jöhetett a tie-break, ahol viszont Fritz több ki nem kényszerített hibát követett el, Nadal pedig a rövidítésben 5–0-ra meglépett. Aztán 10–4-re hozta a tie-breaket, a mérkőzést pedig négy óra húszperces csatában 3:2-re megnyerte.

Rafael Nadal nyolcadszor jutott a legjobb négy közé Wimbledonban, legközelebb az első elődöntőjét vívó Nick Kyrgiosszal találkozik.

A mérkőzést David Beckham a helyszínen tekintette meg. Ő is csak tapsolni tudott a gigászi csatához.

 

 

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Kyrgios (ausztrál)–Garín (chilei) 6:4, 6:3, 7:6 (7–5)
Nadal (spanyol, 2.)–Fritz (amerikai, 11.) 3:6, 7:5, 3:6, 7:5, 7:6 (10–4)

KORÁBBAN
Djokovics (szerb, 1.)–Sinner (olasz, 10.) 5:7, 2:6, 6:3, 6:2, 6:2
Norrie (brit, 9.)–Goffin (belga) 3:6, 7:5, 2:6, 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik