Egyik csapat sem volt csapat

Kezdjük az amerikaiakkal, akikre a legjellemzőbb talán Mike Modano viselkedése volt a finnek elleni 4-3-ra elveszített elődöntő után. A Dallas Stars kapitánya ugyanis lelkesen panaszkodni kezdett, amiért végigülte a találkozó utolsó harmadát, és helyette a fiatalabbak kaptak lehetőséget – akik viszont legalább csináltak is valamit. A harmadik gólt szerző Brian Gionta, Jason Blake, Erik Cole és Chris Drury az egész olimpia alatt az egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy – egygólos - vereséggel záró amerikaiak legjobbjai voltak, és a Finnország elleni meccs utolsó harmadában is lendületet tudtak adni a csapatnak. „Az volt a legjobb húsz percünk” – vélekedett Peter Laviolette edző is.

Modano nem tudott lendületet adni. Dallasi csapattársa, az utoljára úgy négy éve (még kilencmilliós szerződése előtt…) igazán jó Bill Guerin sem tudott. A St. Louis Blues végromlásának két „kulcsembere”, a szintén jóval 30 fölötti Keith Tkachuk és Doug Weight sem mutatott semmit (na jó, Tkachuk háromszor kiállíttatta magát a negyeddöntőben.) A 44 éves hátvéd, Salt Lake City legjobb védője, a legalább a finnek ellen korrektül játszó Chris Chelios egyetlen emlékezetes momentumot jegyez Torinóból: hátraesett a jégen a szlovákok elleni vereség alkalmával, abból is gólt kapott a Team USA.

Detroiti társa, Mathieu Schneider legalább lőtt két gólt a nyolc között, de pontos passza alig volt, Bryan McCabe pedig, aki idén az NHL egyik legponterősebb védője, kilenc kisbüntetéssel zárt – és semmi egyébbel. Nos, ezeknek a veteránoknak kellett volna vezéregyéniségeknek lenniük. Mit csináltak helyette? Megsértődtek.

„Nekünk magunknak kellett megszerveznünk a torinói utazást, a jegyeket, családtagjaink elhelyezését, és ez elterelte a figyelmünket a játékról. Talán a szakvezetésben is szükség lenne némi vérfrissítésre” – morgolódott Modano a finnek elleni találkozó után, de még a meccsen két fogát otthagyó Teemu Selänne, az északiak egyik legjobbja is kinevette véres ábrázatával. „Mindenki megoldja egyedül, felnőttek vagyunk. Lehet panaszkodni a sűrű programra, az időeltolódásra, bármire, de végül úgyis csak az számít, ki mennyire akarja a győzelmet” – vélekedett a finn gólzsák. És az amerikaiak nem haltak meg a pályán a sikerért, az biztos.

A kanadaiak egy fokkal több méltósággal hullottak el: a csapatvezető, Wayne Gretzky magára vállalta a felelősséget a kudarcért. „Enyém a felelősség, én választottam a csapatot. El kell döntenem, van-e még helyem a kanadai válogatottnál” – jelentette ki az olimpiára már a csúnya fogadási botránnyal a háta mögött érkező élő legenda, akinek csapata azonban nem emiatt játszott kilátástalanul.

Akárcsak az amerikaiaknál, itt sem bírták a tempót a veteránok. A 36 éves Joe Sakicot, a 35-nél járó Kris Drapert, a 34 éves Rob Blake-et és Adam Foote-ot vidáman korcsolyázta körbe az észak-amerikainál nagyobb jégen az oroszok elleni, 2-0-ra elvesztett negyeddöntőben a 19 esztendős Jevgenyij Malkin, a 20 éves Alekszander Ovecskin, a 21-iket taposó Maxim Szusinszkij és a 22 esztendős Ilja Kovalcsuk. Közben a 18 éves Sidney Crosby, a 22 éves Eric Staal, és a 23 esztendős Jason Spezza otthonról nézte a meccset – mindegyiküknek több mint egy pontja van idén az NHL-ben meccsenkénti átlagban.


Brad Richardsnak, Vincent Lecavaliernak és Martin St. Louisnak nincs annyi. A tampai különítménynek idén már klubcsapatukban sem igazán megy, pedig két éve egyikük még pontkirály, másikuk a rájátszás legértékesebbje volt, és Torinóban sem váltották meg a világot. A 18 hónapos eltiltása után a válogatottba való meghívással rehabilitált Todd Bertuzzi felesleges kiállításából kapta Kanada az első gólt az oroszok ellen, miután az edmontoni Chris Pronger (aki idén szintén nincs nagy formában) képtelen volt felszabadítani. De fel lehetne sorolni az egész válogatottat: a címvédő csúnyát betlizett – kivéve talán a sérülten is elszántan küzdő Joe Sakicot és Martin Brodeurt.

És erről nem Gretzky tehet. Egy nyolc olimpiai aranyérmessel, nyolc Stanley-kupagyőztessel felálló csapat ne engedheti meg magának, hogy 16 harmadból 15-ször ne találjon kapuba. „Csapatként nem álltunk össze, pedig tele vagyunk gólzsákokkal” – vélekedett Pat Quinn, a juharlevelesek edzője, aki persze már Torontóban sem tud néhány éve sikercsapatot csinálni a sztárokból, és most az olimpiai gárdába is beletört a bicskája. Emellett 40 emberelőnyből csak ötöt bírt kihasználni a csapata – édeskevés. És akkor még nem emlékeztünk meg a rengeteg kiállításról, bár Chris Prongernek legalább erre volt magyarázata: „Az NHL-szabályokhoz vagyunk szokva, nem mindig tudtuk, mit szabad, és mit nem.” Így lebőgni például nem lett volna szabad… Kanada mellesleg nyolc mérkőzésből hetedszer kapott ki az olimpián a szovjet-orosz csapattól.