
Archiv cikkek
2007.08.13. 23:26
Jó focihoz szól a nóta
Meglehet, az idén ez a párharc lesz a végső: utolsó magyar csapatként a Bp. Honvéd a Hamburggal csap össze az UEFA-kupa-selejtező második körében. A csütörtökön a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő mérkőzésre a kispestiek abban a tudatban készülnek, hogy a Bundesliga jeles képviselője számít favoritnak, ugyanakkor nem esélytelenül várják az első felvonást: Abraham, a csapat jó formában lévő támadója például azt mondja, hogy a németek ellen is szerez gólt.

Archiv cikkek
2007.08.12. 08:03
Az utolsó pillanatban győzött a Ferencváros
A hajrában elért gólokkal nyert a Fradi a BKV Előre ellen, de a mérkőzés eleje is izgalmas volt, hiszen nem lehetett tudni, a bíró félbeszakítja-e a meccset az MLSZ-elnök szidalmazása miatt vagy sem. Nem szakította félbe.

Archiv cikkek
2007.08.10. 23:50
Vigaszra vár a Loki irányítója
Vissza a régi kerékvágásba: a Bajnokok Ligájának már a selejtezőkörben búcsút intő Debrecen a Zalaegerszeget fogadja ma délután. Sándor Tamás, a címvédő csapatkapitánya úgy látja, a kudarcon máris túllépett a Loki, így mostantól minden erejével azon lesz, hogy jövő nyáron ismét megmérettessen a BLben.

Archiv cikkek
2007.08.10. 17:21
A magyaros tempó nem elég

Archiv cikkek
2007.08.09. 23:40
Jöjjön Benítez!

Archiv cikkek
2007.08.04. 23:59
Megkésett üzenet: Vietnamba mentem
„Ez az új számom, ha még érdekes vagyok, nyugodtan hívjatok” – érkezett az SMS, mint utóbb kiderült, Vietnamból. Feladója, Gálhidi György ugyanis Hanoiban vállalt munkát, október 15-ig a Chong Viettelhez köti a szerződése. Ha teljesíti a megállapodásban vállaltakat, vagyis feljuttatja az élvonalba a katonaság együttesét, akkor a közös folytatás is szóba jöhet.

Archiv cikkek
2007.08.04. 11:39
Szédületes produkció
Ha csütörtök este népszavazásra lehetett volna bocsátani a kérdést, hogy Tóth Ivánt Kispest díszpolgárává avassák-e, a kezdeményezés alighanem százszázalékos támogatást kap. A Bp. Honvéd kapusa ugyanis a Nistru Otaci elleni UEFA-kupa-selejtezőt lezáró tizenegyespárbajban három lövést is hárított.

Archiv cikkek
2007.08.01. 08:51
Nem kell aggódni! Nem kell aggódni!
Magyar csapat számára szokatlanul kedvező helyzetből várhatja a Bp. Honvéd a Nistru Otaci elleni UEFA-kupa-selejtező visszavágóját: miután Moldovában 1–1-re végzett, több esélye van a továbblépésre, mint riválisának. Bárányos Zsolt szerint is jók az előjelek, az irányító állítja, a kispesti együttes erősebb, mint riválisa.

Archiv cikkek
2007.07.27. 23:40
Az olasz harmadik liga is előrelépés
Az élvonalból a harmadosztályba igazolt Horváth András, ám mint mondja, mégsem jelenthető ki, hogy ez visszalépés a karrierjében. A Sopronból a Tarantói-öböl partján fekvő Gallipoliba szerződő középpályás eddigi benyomásai kedvezőek, de arra néhány nap alatt rájött, hogy Dél-Olaszországban veszélyes játék a futball.

Archiv cikkek
2007.07.23. 23:01
Szatmári Lóránd is az olasz élvonalban
Noha a Pécs kiesett az első osztályból, Szatmári Lóránd élvonalbeli futballista marad. Az utánpótlás-válogatott középpályás a Serie A-ban szereplő Regginában kap lehetőséget, így Filkor Attila és Koman Vladimir után újabb magyar szerződött az olasz első ligába.

Archiv cikkek
2007.07.15. 23:30
Az örökös kezdő
Kovács Zoltán, ismertebb nevén Kokó… Tizenegy év alatt eggyé vált az Újpesttel, most is úgy beszél róla, mint valami varázslatról. A 34 éves támadó persze nem a csodában bízik, hanem abban, hogy az előttük álló szezonban feledteti kétezer-hat nyarát.

Archiv cikkek
2007.07.14. 00:06
Kutyaütők kíméljenek!
Détári Lajos felettébb derűlátó: egy plusz két éves szerződéséből alig telt el két hét (egyesek még ennyi időt sem húztak ki a Sopron élén, amióta Vízer László Máriusz a tulajdonos…), de már a jövő csapatáról beszél. Ami a jelent illeti, az edző vasárnap szűkíti keretét, hétfőtől csak azokkal a labdarúgókkal dolgozik, akik – szerinte – idővel a válogatottban is bizonyíthatnak.

Archiv cikkek
2007.07.11. 23:03
Egymást közt elintézik

Archiv cikkek
2007.07.05. 00:19
Nagy halakra mennek
Pakson nagy dobásra készülnek: korábban a kosarascsapat termelte az aranyakat, most a futballisták szeretnének maradandót alkotni. Persze nem bajnoki címről beszélnek, sőt nem is nagyon beszélnek, csak szép csendben teszik a dolgukat – a hangos siker reményében…

Archiv cikkek
2007.07.02. 23:20
„A múlttal én nem foglalkozom” (1.)
Détári Lajos bekezdett: első soproni munkanapján délelőtt és délután is edzést tartott. A kettő között pedig „kiugrott” Bécsbe, hogy találkozzon Vízer László Máriusszal, a klub tulajdonosával, ugyanis akadt még tisztáznivalója. Az egyezség megszületett, egy plusz két esztendőre szól. Igaz, azzal maga az edző is tisztában van, hogy ezen a pályán nem lehetett hosszabb távra tervezni. Pályaedzőként Ebedli Zoltán és Végh Tibor, míg a kapusok trénereként Gujdár Sándor segíti Détári Lajos munkáját.

Archiv cikkek
2007.06.29. 17:17
Az aláírás hiányzik
Ha a szerződést nem is írták alá, szinte biztosra vehető, hogy Détári Lajos lesz a Sopron edzője. A 44 esztendős szakember hétfő délelőtt tartja meg első edzését, azt követően kötelezheti el magát az első hatba vágyó csapathoz.

Archiv cikkek
2007.06.28. 00:25
Legjobb helyen, Szombathelyen

Archiv cikkek
2007.06.14. 23:31
Csúcstalálkozó
Mintha csak 25 éve történt volna: 1982. június 15-én Magyarország labdarúgó-válogatottja 10–1-re verte meg Salvadort a spanyolországi világbajnokságon. Kár, hogy az erős kezdést gyengébb folytatás követte, a Mundial a csoportkörrel befejeződött a magyar csapat számára. Utólag mégis csúcsként értékelhető az akkori szereplés…

Archiv cikkek
2007.06.13. 00:21
Berlin fölött kék az ég
Alighogy véget ért a német élvonal 2006–2007-es idénye, a Kicker szerkesztősége piacra dobta szezonzáró magazinját. A 140 oldalas, színvonalas kiadvány hosszasan elemzi az öszszes csapat teljesítményét, de e helyütt csak azzal a tizenöt sorral foglalkoznánk bővebben, amely a Hertha BSC-ről szóló részben az idény nyerteseként említi Dárdai Pált.

Archiv cikkek
2007.06.12. 13:03
A Honvéd a legfrissebb
Első a Honvéd! Mármint abban, hogy az élvonalbeli csapatok közül a leghamarabb kezdte meg a felkészülést a 2007–2008-as bajnoki évadra. Az „évnyitóra” gyülekező játékosoknak szinte még lebarnulni sem volt idejük: azután, hogy a Magyar Kupát megnyerték, miközben a bajnokságban nyolcadikként zártak, mindössze két hét szabadságot kaptak. Nem véletlen a sietség, a csapat ugyanis UEFA-kupa-selejtezőre készül.
39
/
51
