Adriano visszafogyna a nehézsúlyból mielőtt pályára lép a Corinthiansban

2011.09.24. 12:40
null
Adriano, Adriano, több lesz az 3-4 kilónál... (Fotó: Action Images)
Címkék
A korábbi brazil válogatott csatár öt hónappal sérülése után végre bemutatkozna a Sao Paulo-i klubban. Előtte azonban nem ártana visszanyernie versenysúlyát.

Adriano még csak 29 éves, azonban karrierje már évek óta lejtmenetben van. A brazil válogatottnak a közelébe sem mehet, Európában pedig, egyelőre úgy néz ki, bezáródtak előtte a kapuk. Az egyébként fantasztikus képességekkel megáldott csatárt az Intertől és a Romától is sorozatos fegyelmezetlenségei miatt küldték el, és mindkét városban közismert volt, hogy amennyire passzív a pályán, annyira aktív az éjszakai életben.

Az olasz fővárosból 2011. márciusában került a Corinthianshoz, azonban még az első mérkőzése előtt elszakadt az Achillese. Azóta várja (hasonlóan a klubhoz és a szurkolókhoz), hogy felépüljön, és végre pályára léphessen. A sérülése most már rendbe jött, azonban még így is akad dolga:

„Szeretném visszanyerni a régi formámat, és lefogyni a korábbi versenysúlyomra. Ez már nincs is olyan messze, talán még 3-4 kilót kellene leadnom. Úgy saccolom, hogy egy hónap múlva már játszhatok."

A diétával elfoglalt csatárnak még arra is volt érkezése, hogy kiossza az egyik újságírót, aki arról érdeklődött, hogy megtalálta-e már kedvenc szórakozóhelyét Sao Paulóban?

„Arra kérném magukat, hogy foglalkozzanak inkább a saját életükkel, ahelyett, hogy felettem mondanak ítéletet."

Legfrissebb hírek

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
4 perce

NB II: vezet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
10 perce

NB I: Pető góljával gyorsan vezetést szerzett a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
29 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
31 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
42 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
44 perce

Jova büntetőt fogott, nincs gól a KBSC–Soroksár meccsen

Labdarúgó NB II
52 perce