A Barcelonára ezután szakácskirály főz

2011.09.23. 11:00
null
Ferran Adria régóta <br />Barca-drukker (forrás: europapress.es)
Címkék
Barcelonában új szakácsot szerződtettek, mégpedig a világhíres katalán Ferran Adriát, aki gyökeresen megújítja az ifiakadémia étrendjét. A korábban az El Bullinál dolgozó főszakács úgy gondolja, hogy a La Masia menüjét „táplálóvá és egészségessé&quot; fogja tenni, hogy ezzel is elősegítse a katalán klub jövendőbeli sztárjainak megfelelő étkezését.

Az új étrend kampányszövege szerint: „Azok leszünk, amit teszünk, azok leszünk, amit eszünk."

Fantáziadús, nem igaz?

„A Barca mindenhol etalon a világon, és nemcsak az eredményei, hanem a magatartása miatt is" – nyilatkozta Adria, akiről már régóta ismert, hogy elkötelezett szurkolója az FC Barcelonának.

Előző munkahelye, az El Bulli 24 év után tavaly nyáron bezárt, hogy 3-4 év tetszhalott állapotból megújulva nyílhasson meg 2014-ben.

A három Michelin-csillagos étteremben Adria, a „konyha alkimistája" egészen különleges, kreatív alkotásaival, az úgynevezett molekuláris gasztronómia élharcosaként rengeteg díjat besöpört, most azonban váltott.

A „Világ legtekintélyesebb szakácsa"-díj kitüntetettje a világ legtekintélyesebb futballcsapatának étkezését kívánja a csúcsra vinni.

Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
10 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
13 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
15 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
25 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
28 perce

Jova büntetőt fogott, nincs gól a KBSC–Soroksár meccsen

Labdarúgó NB II
36 perce

NB II: diósgyőri helyzetekkel indult a borsodi rangadó

Labdarúgó NB II
37 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
44 perce