La Liga: forrong a ligaelnök Bartomeu kijelentése miatt

K. T. I.K. T. I.
2020.10.30. 18:12
null
Javier Tebas továbbra is ellenzi a Szuperliga ötletét (Fotó: AFP)
A Real Madridot irányító Florentino Pérezt hibáztatja Javier Tebas, a La Liga elnöke amiatt, hogy a jelek szerint belátható távolságba került az Európai Szuperliga elindítása. A spanyol sportvezető szerint egy ilyen bajnokság megrendezése katasztrofális hatással lenne a nemzeti ligákra – ezért nem szabad engedni a gigaklubok nyomásának. Az ügy a hét elején lemondó Josep Bartomeu beszédét követően került a fókuszba: a távozó elnökség Bartomeu szerint anyagi okokból már igent mondott a koncepcióra.

 

Tebas szerint az európai topklubok vezetői „képtelenek belátni, milyen anyagi következményekkel járna a nemzeti bajnokságok számára”, ha önálló, összeurópai ligában indulnának a jövőben. A sportvezető szerint már az első, a 2000-es évek közepén megjelent koncepciók is elhibázottak voltak, ezért pedig furcsa módon nem a szándékot most kikotyogó Bartomeut és a Barcelonát, hanem a legnagyobb riválisnak számító Real Madridot és annak elnökét, Florentino Pérezt hibáztatja.

„Bartomeut Florentino vezette bele ebbe. Ezt gondolom a helyzetről” – tette hozzá Tebas a Marca által szemlézett nyilatkozatban. A sportvezető nem riadt vissza többször is jogi lépésekkel és pereskedéssel fenyegetni azokat, akik aláásták volna a La Liga presztízsét. Nyáron például a szerződésbontásán igyekvő Lionel Messit és menedzsmentjét igyekezett „befenyíteni”.

A Football Espana arról ír, tizenhat vagy tizennyolc csapattal indulhatna el az Európai Szuperliga, az első idényt pedig 2022-re írnák ki. A sorozat mintáját a kosárlabda Euroliga adná, a részt vevő csapatok oda-vissza mérkőznének egymással, majd az alapszakaszt követően a legjobb nyolc egyenes kieséses rendszerben küzdene meg a bajnoki elsőségért.

Az az elképzelések alapján nem tisztázott, hogy ez a plusz 34-40 mérkőzés hogyan illeszkedne a klubok versenynaptárába. A jelenlegi beszámolók szerint a csapatok nem hagynák el a nemzeti bajnokságaikat, és a Bajnokok Ligája-részvételt sem adnák fel. Ugyanakkor a csapatok kereteit úgy alakítanák ki a jövőben, hogy akár két teljesen eltérő felállással, két azonos időpontban lejátszott meccsen pályára tudjanak lépni.

Már csak az a kérdés, hogy a Real vagy a Barcelona „B-csapata” ellen játszó Getaféra vagy Cádizra hányan lennének kíváncsiak. Tebas véleménye szerint érezhetően kevesebben – ez gazdasági visszaesést jelentene a La Liga (és a többi nemzeti bajnokság) számára a televíziós jogdíjakat illetően.

Legfrissebb hírek

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38

Fermín López és Raphinha is duplázott, utóbbi Julián Álvareznek is üzent

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 23:27

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17