Real: Jovics bocsánatot kért, nem tudta, mit jelent Szerbiában a karantén

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 14:15
null
Luka Jovics azt hitte, leugorhat a gyógyszertárba (Fotó: goal.com)
Miután néhány nappal ezelőtt a szerb rendőrség bűnvádi feljelentést tett Luka Jovics, a Real Madrid szerb labdarúgója ellen, a 22 éves csatár elnézést kért, s megmagyarázta, miért hagyta el az apartmanját.

 

Mint megírtuk, Jovics megszegte a szerb kormány nemrég bevezetett rendelkezését, mely szerint azok, akik Spanyolországból jönnek Szerbiába, 28 napos házi karanténra kényszerülnek. Ez úgy derült ki, hogy az illetékes szervek hiába keresték azon a címen, amelyet az országba való belépéskor megadott. A rendőrség az eset után figyelmeztette a labdarúgót, ha ez még egyszer előfordul, előállítja.

Jovics azután utazott haza, hogy a La Ligát felfüggesztették a koronavírus miatt. A Real Madrid játékosainak azért kellett karanténba vonulniuk, mert az egyik kosárlabda-játékos elkapta a vírust – Spanyolországban egyébként már 18 ezer hivatalos esetről lehet tudni.

Jovics azt hitte, hogy azok a szabályok vonatkoznak rá Szerbiában, amik Madridban is, ezért elment a helyi gyógyszertárba.

„Miután ez a szituáció nagyon nehéz a hazámban, elő kell lépnem, hogy támogassam az embereket” – írta Jovics.

„Először is nagyon sajnálom, hogy én vagyok a legfőbb téma ezekben a napokban, nem pedig a krízishelyzet hősei, azaz a doktorok és az egészségügyben dolgozók” – folytatta a fiatal csatár.

„Spanyolországban és Szerbiában is elvégezték rajtam a koronavírus-tesztet, szerencsére mindkét alkalommal negatív lett az eredmény. Miután Madridban meg volt engedve, hogy leugorjak a gyógyszertárba, azt gondoltam, ez itt is így megy – tévedtem. Szeretnék bocsánatot kérni az emberektől, akiket megtévesztettem, vagy azt hitték, nem tartom be a szabályokat. Hiszem, hogy együtt ki fogunk tartani” – tette hozzá Luka Jovics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik