La Liga: újabb fontos játékosával hosszabbított a Real Madrid

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 14:39
null
Federico Valverdével is szerződést hosszabbított a Real Madrid (Fotó: Real Madric C. F./Twitter)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) 12 forduló után második helyen álló Real Madrid hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Vinícius Júnior, Rodrygo és Eduardo Camavinga után az uruguayi középpályás, Federico Valverde szerződését is meghosszabbította.

 

A 25 éves uruguayi középpályás 2015-ben érkezett Európába a Penaroltól, előbb a Real Madrid utánpótlásában, majd kölcsönben a Deportivo La Corunánál pallérozódott, majd 2018-ban tért vissza már az élvonalbeli csapathoz, melynek mára meghatározó játékosává vált.

A Real Madrid színeiben minden sorozatot figyelembe véve 220 mérkőzésen 19 gólnál és 18 gólpassznál járó Valverde hat idény alatt kilenc trófeát emelhetett a magasba: a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a spanyol Király-kupát egyszer, a klubvilágbajnokságot, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát kétszer is megnyerte a csapattal.

Valverde a jövőjét is Madridban képzeli el, hiszen 2029. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

 

Legfrissebb hírek

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
6 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04
Ezek is érdekelhetik