La Liga: Mondtam Valverdének, hogy legalább tíz gólt szerez az idényben – Ancelotti

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 10:27
null
Ancelotti nagyon elégedett csapata teljesítményével (Fotó: AFP)
Amint azt korábban megírtuk, a Real Madrid magabiztos győzelmet aratott az Elche vendégeként a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) szerdai játéknapján. A „királyiak" győzelmükkel nyomást helyeztek a Barcelonára, amely csütörtök este a Villarrealt fogadja, s ha kikap, hat pontra marad le a címvédőtől.

 

A Real Madrid 3–0-s győzelmet aratott az Elche csapata ellen a La Liga 10. fordulójában. A mérkőzésen Federico Valverde, Karim Benzema és Marco Asensio talált kapuba.

A találkozót követően Carlo Ancelotti nyilatkozott a Real Madrid weboldalának. „Ez fontos része az idénynek, a csapat jól játszik. Szerintem Courtois is visszatér szombaton, és Ceballos hamarosan szintén bevethető lesz. Sok meccset kell játszanunk, mély a keretünk, szerencsére nem csak a kezdőcsapatunk erős."

Ancelotti külön kitért Federico Valverdére is, aki néhány napon belül a Barcelona és az Elche ellen is betalált. „Az évad előtt kockáztattam, ugyanis azt mondtam Valverdének, hogy legalább tíz gólt szerez, úgyhogy remélhetőleg lő is annyit, és nem hoz arcpirító helyzetbe. Nagyon jól játszik, és minden meccsen képes meglepni: támadásban, védekezésben, lövésekben, futásban. Amikor a modern középpályásokra gondol az ember, nem kell tovább keresgélni Valverdénél."

A Real Madrid egy mérkőzéssel többet játszva a Barcelona előtt hat ponttal vezeti a bajnokságot.

Korábban
Elche–Real Madrid 0–3 (Valverde 11., Benzema 75., Asensio 89.)
Cádiz–Real Betis 0–0
Kiállítva:
Sergio Canales (90+8., Betis)
Real Valladolid–Celta Vigo 4–1
(Mesa 32., Joaquín Fernández 62., Sergio León 74., 79., ill. Óscar Rodríguez 43.)
Real Sociedad–Mallorca 1–0 (Merino 4.)

Sevilla–Valencia 1–1 (Lamela 86., ill. Cavani 6.)
Kiállítva: Kike Salas (Sevilla, 90+11.)
Getafe–Athletic Bilbao 2–2
(Carles Alená 27., Munir 76., ill. I. Williams 2., Raúl García 62.)
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 1–1
(Álvaro Morata 20., ill. R. Falcao 90+2. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 10 9 1 25– 8 +17 28
2. Barcelona 9 7 1 1 21– 4 +17 22
3. Real Sociedad 10 7 1 2 16–12 +4 22
4. Atlético Madrid 10 6 2 2 16– 8 +8 20
5. Real Betis 10 6 2 2 13– 6 +7 20
6. Athletic Bilbao 10 5 3 2 19– 8 +11 18
7. Villarreal 9 4 3 2 12– 3 +9 15
8. Valencia 10 4 3 3 17–11 +6 15
9. Osasuna 9 4 1 4 9–10 –1 13
10. Rayo Vallecano 10 3 3 4 11–13 –2 12
11. Valladolid 10 3 2 5 10–15 –5 11
12. Sevilla 10 2 4 4 10–15 –5 10
13. Celta Vigo 10 3 1 6 11–20 –9 10
14. Espanyol 9 2 3 4 12–16 –4 9
15. Mallorca 10 2 3 5 7–11 –4 9
16. Getafe 10 2 3 5 10–18 –8 9
17. Girona 9 2 2 5 12–15 –3 8
18. Almeria 9 2 1 6 8–15 –7 7
19. Cádiz 10 1 4 5 4–17 –13 7
20. Elche 10 3 7 6–24 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik