La Liga: megvan a PL-be távozó Iraola utódja a Rayónál – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.28. 22:31
null
Francisco Rodríguez lépett Iraola örökébe Vallecasban (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Rayo Vallecano a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy idényre szóló szerződést kötött a csapat új vezetőedzőjével, Francisco Rodríguezzel.

 

A 45 éves, almeríai születésű tréner azután érkezett a fővárosi klubhoz, hogy annak előző mestere, Andoni Iraola szerződése lejártával a Premier League-ben érdekelt Bournemouth kispadját választotta.

Francisco Rodríguez eddigi pályafutása során többnyire alsóbb osztályú csapatokat irányított, majd 2018-ban tűzoltóként vette át az akkor még élvonalbeli Huesca kispadját, de nem tudta benntartani az aragóniai együttest. Ez után zsinórban két idényben is megpróbálta feljuttatni az élvonalba a Gironát, de mindkét alkalommal kudarcot vallott, majd 2021 novemberében egy másik első osztályú kiesőjelölt, az Elche kispadjára ült le. Az előzetes várakozásokat felülmúlva a 13. helyre kormányozta a zöld-fehéreket, ám a mögöttünk hagyott idényben hamar munka nélkül maradt, tekintve, hogy az első hét fordulóban csapata csupán egy pontot szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 22:51

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56
Ezek is érdekelhetik