Barcelona: a klub megegyezett Xavival – sajtóhír

2021.10.28. 10:38
null
Xavi lehet a Barca vezetőedzője (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülés szerint valószínűleg Xavi Hernández lesz az FC Barcelona következő vezetőedzője.

 

Európa elitjéből a spanyol középmezőnybe: a Barcelona összeomlása

A katalán együttes a szerdai, Rayo Vallecanótól elszenvedett 1–0-s vereség után menesztette Ronald Koemant.

A Sport úgy tudja, a gránátvörös-kékek megegyeztek Xavival, a katari al-Szadd 41 esztendős trénerével, aki játékosként 1998 és 2015 között futballozott a Barca felnőttcsapatában.

Xavinak élő szerződése van jelenlegi klubjával, így a Barcelonának egyezségre kell jutnia az al-Szaddal is, amely hét forduló után hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.

A lap úgy tudja, Xavi a Barcelona első számú jelöltje a kispadra. Az egykori világ- és kétszeres Európa-bajnok klasszis 2019 óta irányítja a katari együttest, amellyel játékosként négy, vezetőedzőként hét trófeát nyert.

Legfrissebb hírek

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
18 perce

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
15 órája

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:27

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 23:28

Bellingham kezdte a gólgyártást, a Real Madrid kiütötte otthon a Málagát

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 19:00

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38