Raphinha elárulta, tavaly elment volna Szaúd-Arábiába

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 13:15
null
A brazil játékos kijelentette, nagyon össze volt törve az előző nyáron (Fotó: Getty Images)
A Barcelona sztárja, Raphinha elárulta, hogy 2024-ben elfogadott volna egy szaúdi ligából érkező ajánlatot.

Mint ismert, tavaly nyáron sokszor írtak arról az újságok, hogy a brazil szélső otthagyná a katalán gárdát. Ekkor azonban Hans-Dieter Flick kérésére a klub nem engedte más irányokba nézelődni a játékost, a német trénernek ugyanis pontos elképzelései voltak a csapatban elfoglalt helyéről. 

A szaúdi klubok azonban a mai napig nagyobbnál nagyobb összegekkel próbálják elcsábítani a Barcelona sztárját, aki bevallotta, ha rajta múlik, tavaly biztosan igent mondott volna egy ilyen ajánlatra. 

„Őszintén szólva tavaly szerintem elfogadtam volna egy ekkora összeget. Akkoriban össze voltam törve, és ez az ajánlat teljesen megváltoztatta volna az életemet, a feleségemét és a családomét is” – fejtette ki Raphinha

„Aki azt mondja, hogy nem ment volna el, az hazudik, mert lehetetlen ilyen számokat látni és nem gondolni arra, hogy ez mindent megváltoztathat” – tette hozzá a brazil. 

Raphinha – akinek 2027-ig érvényes a jelenlegi szerződése, ám már több forrás szerint is a hosszabbításról tárgyal a klubbal – azonban arról is beszélt, tökéletes döntésnek tartja, hogy Barcelonában maradt. 

„Úgy éreztem, még sokat tudok tenni ezért a klubért, és ez hozzásegít engem ahhoz, hogy továbbra is válogatott lehessek. Ez volt az, ami miatt nem a pénzre hallgattam, hanem a szívemre.”

 

Legfrissebb hírek

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
1 órája

A madridi lapok is megérdemelt győzelemről, szívvel futballozó Barcáról írnak – szemle az el Clásico után

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
20 órája

Flick még nem érzi magát bajnoknak, Ancelotti szerint sokba kerültek a védelem hibái

Spanyol labdarúgás
21 órája

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:15

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:32

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 23:03

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 20:39
Ezek is érdekelhetik