Barca: A pontok fontosabbak a rekordoknál - Vilanova

2012.11.04. 13:42
Tito Vilanova, a spanyol bajnokságban szereplő FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője a Celta Vigo elleni 3–1-es győzelmet követően elmondta, a rekordok mellett sokkal fontosabb, hogy csapata újabb három ponttal gazdagodott.

A Barcelona az első tíz fordulóban kilenc győzelmet és egy döntetlent számlál, ezzel története legjobb bajnoki rajtját könyvelhette el. A katalánok vezetőedzőjét azonban sokkal inkább foglalkoztatja, hogy együttese újabb három ponttal gazdagodott.

„Egyszerűen anekdotikusan kezdtük a szezont. Lenyűgöző, ahogyan a játékosok mindent megtesznek a győzelemért” – mondta költőien Vilanova.

„A klubrekordnál sokkal fontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést. Nem könnyű az olyan csapatok védekezését feltörni, mint a Celta Vigóét” – emelte ki a győzelem fontosságát a szakember.

Vilanova a szeptember óta sérüléssel bajlódó Gerard Piqué állapotáról elmondta, elképzelhető, hogy a Celtic elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen már pályára léphet.

„Hétfőn lesz egy edzésünk. Meglátjuk, hogy Piquének és Puyolnak van-e lehetősége csatlakozni a csapathoz. Elképzelhető, hogy Piqué bevethető lesz a Celtic ellen” – mondta a szakember, aki aggasztónak nevezte a három hétre harcképtelenné vált Adriano sérülését.

A szakvezető a pénteki edzést gyermeke születése miatt kihagyó Lionel Messi szerepeltetéséről is szót ejtett: „Megfelelő állapotban volt ahhoz, hogy pályára lépjen, és szívesen vállalta a játékot.”

Vilanova a kezdőként pályára lépő és gólt szerző David Villáról elmondta, nagyon elégedettek a teljesítményével, valamint hozzátette, a spanyol válogatott támadó a súlyos sérülését követően motiváltabb, mint valaha.

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:02

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.05.23. 20:01

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 10:51
Ezek is érdekelhetik