Zaragoza: Pintér korábbi olasz utánpótlás-válogatott riválist kapott

Vágólapra másolva!
2010.09.08. 14:45
A Zaragoza szerződtette a legutóbbi szezonban a Regginában szereplő középső védőt, Maurizio Lanzarót.

A korábban az olasz utánpótlás-válogatottakban is megforduló 28 éves játékosnak nem volt érvényes megállapodása, így a spanyol klub ingyen szerződtethette az átigazolási időszak augusztus 31-i zárása után.

A Zaragoza magyar légiósának, Pintér Ádámnak így nemcsak a már eddig is az együttesben szereplő középső védőkkel, hanem az olasz futballistával is meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.

Lanzaro a 2009–2010-es szezonban 32 meccsen lépett pályára a Serie B-ben, és két gólt szerzett, az azt megelőző négy idényben pedig az olasz élvonalban is rendszeres játéklehetőséget kapott a Regginánál. A védő az AS Románál is megfordult karrierje elején.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
19 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik