Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 22:12
null
Bartal Gergely csapata ötszettes csata után harcolta ki a negyeddöntőbe kerülést (Fotó: Tóth Zsombor/TFSE)
A román Ovidius Egyetem legyőzésével az A-csoport első helyén végzett a Testnevelési Egyetem női csapata a Budapesten zajló egyetemi röplabda Európa-bajnokságon, a férfiak ötszettes csatában győzték le a francia Tours-t, és ők is bejutottak a negyeddöntőbe.

Volt itt minden: reklamálás, paprikás hangulat, sárga lap, büntető pontot érő piros is, ahogyan ez egy magyar–román presztízsmérkőzésen lenni szokott. És szerencsére magyar győzelem is, amihez persze a legkevesebb köze a szerencsének volt, hiszen a TF-es lányok remekül küzdöttek és akkor sem zuhantak össze, amikor az első játszmát egy éppen az oldalvonalra hulló ásszal a 26:24-re megnyerték a vendégek. A második játszmát aztán magabiztosan nyerték, a harmadik felvonást azonban a konstancaiak kezdték jobban, s 3:6-nál egy vitatható szituációt a játékvezető előbb a magyar csapat javára ítélt meg, ám a románok reklamálásának hatására ugyan kiosztott nekik egy sárga lapot, de aztán egyúttal a pontot is nekik adta. Ez viszont alaposan felhúzta a magyar lányokat, akik ezt követően összeszorított foggal harcolva előbb ledolgozták a hátrányt, majd a vezetést is átvették és a szettet is behúzták. A negyedik játszmában villant aztán a piros is egy újabb reklamálás után a vendégeknek, de ekkor már maradt a pont Jókay Zoltán csapatánál, amely végül Török Kata 17, Bakai Kata 15, Tarr Hajnalka 13 és Tatár Gréta 12 pontjával 3:1-re nyerte a találkozót, s csoportgyőztesként a C-csoport második helyén végző olasz Torniói egyetemmel találkozik majd a négy közé kerülésért. 

Sajnos a Corvinus női csapata csak az alsó házban folytathatja a szereplését, miután Lestár László csapata 3:0-s vereséget szenvedett az egyik favoritnak számító olasz Bolognától. A magyar csapatban Jámbor Cecília 9, Schmidt Anna 8, Takács Viktória és Őszi Janka pedig 6–6 alkalommal volt eredményes. A Corvinus így a B-csoport harmadik helyén végzett, s a 9–16. helyért a portugál Minhóval csapnak össze csütörtökön 19.05-től.

Hátra volt még a TF férficsapata, amely ki-ki mérkőzést játszott a francia Toursszal: amelyik csapat győz, az jut második helyen tovább. Jól kezdtek a magyar fiúk és 23-ra hozták az első játszmát, majd a másodikat ugyanilyen arányban vesztették el. A harmadik felvonás viszonylag simán a házigazdáké lett, s a negyedikben három szettlabdát is sikerült hárítaniuk, a negyedik azonban végül nem jött össze. De Bartal Gergely csapata sem zuhant össze, hanem a 26 pontig jutó Majoros Balázs és a 17 pontja mellett remekül mezőnyöző Kun Benedek vezérletével kiharcolta a győzelmet, s egyben a legjobb nyolc közé kerülést. Így a lányokhoz hasonlóan egy napot ők is szusszanhatnak, pénteken pedig 19 órakor a C-csoportot megnyerő német Karlsruhe lesz az ellenfelük a Csörsz utcában.

RÖPLABDA
Egyetemi Európa-bajnokság
Férfiak, csoportkör, 3. forduló
A-csoport: Testnevelési Egyetem–Tours (francia) 3:2 (23, –23, 18, –25, 12)
A csoport végeredménye: 1. Rostock (német), 2. TF, 3. Tours, 4. Nova (portugál)
Nők, csoportkör, 3. forduló
A-csoport: Testnevelési Egyetem–Ovidius Egyetem (román) 3:1 (–24, 17, 18, 20)
A csoport végeredménye: 1. TF, 2. Ovidius, 3. Bergen (norvég), 4. Ciprusi Egyetem
B-csoport: Corvinus–Bologna (olasz) 0:3 (–17, –17, –20)
A csoport végeredménye: 1. Bologna, 2. Tartu (észt), 3. Corvinus, 4. Wageningen (holland)

A csütörtöki magyar vonatkozású program
Nők, 9–16. helyért. Corvinus–Minho (portugál), Csörsz utca, 19.05

 

Legfrissebb hírek

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.07.29. 21:06

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2025.07.28. 23:00

Röplabda: hangulatos megnyitóval kezdődött a budapesti egyetemi Eb

Röplabda
2025.07.27. 20:24

Röplabda: Bartal Gergellyel nagy célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
2025.07.26. 17:26

Röplabda: vasárnap kezdődik az egyetemi Eb Budapesten

Röplabda
2025.07.23. 13:27

Schmidt Ádám is részt vett a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2025.07.05. 12:58

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
2025.06.20. 12:06

Jónyer Istvánról nevezték el a Testnevelési Egyetem ösztöndíjprogramját

Egyéb egyéni
2025.04.23. 15:05
Ezek is érdekelhetik