Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 21:06
null
A Testnevelési Egyetem lányai már a továbbjutást ünnepelhették (Fotó: Tóth Zsombor/TFSE)
Kedden csak egy győzelmet arattak a magyar csapatok a Budapesten zajló Egyetemi Röplabda Európa-bajnokságon. A siker azonban a TF lányainak már biztos negyeddöntős részvételt ér.

Mivel a román Ovidius Egyetem háromszettes győzelmet aratott a ciprusiak ellen, a norvég Bergen elleni meccsen a nyolc közé jutás volt a tétje a Testnevelési Egyetem női csapatának. Jókay Zoltán csapata alaposan be is kezdett és nagyon simán nyerte az első szettet, s ezután az is belefért, hogy a szakember több kulcsemberét is pihentesse, illetve az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó röplabdázók is pályára léphessenek. Így ugyan szorosabb szettek következtek, de a győzelem nem maradt el. Tatár Gréta 13, Tarr Hajnalka 10 ponttal vette ki a részét a sikerből, amely egyben azt is jelentette, hogy a lányok már biztosan a legjobb nyolc között folytathatják. A konstancaiak elleni szerdai meccs a csoportelsőségről és a negyeddöntőben jobb pozícióról dönt majd.

Sajnos ugyanez egyelőre nem jött össze a Corvinusnak, amelynek le kellett volna győznie az észt Tartut, de Lestár László csapata egy agyonnyert első szett után ugyanilyen simán elvesztette a másodikat, és a szoros harmadik játszma végjátékában is alulmaradt, amely után a negyedikben már nem tudott talpra állni (Schmidt Anna 15, Jámbor Cecília 13 pontig jutott). Nekik így a továbbjutáshoz szerdán le kellene győzniük a Bolognát. 

Hasonló cipőben jár a TF férficsapata, amely az A-csoportban a másik hétfői győztes német Rostockkal csapott össze. Bartal Gergely csapata hatalmas csatában, mindhárom játszmában húsz pont fölé jutva – sőt a másodikban csak 27:25-ös vereséget szenvedve – végül kikapott, így szerdán a továbbjutásért a francia Tours ellen lép pályára: amelyik csapat győz, az kerül a negyeddöntőbe, a vesztesnek az alsóház marad. A meccs legeredményesebb játékosa Majoros Balázs volt 18 ponttal.

Egyetemi Európa-bajnokság, Budapest
Férfiak
A-csoport: Testnevelési Egyetem–Rostock (német) 0:3 (–22, –25, –21)
Nők
A-csoport: Testnevelési Egyetem–Bergen (norvég) 3:0 (12, 18, 20)
B-csoport: Corvinus–Tartu (észt) 1:3 (12, –13, –23, –18)

A magyar csapatok szerdai programja:
Férfiak, csoportkör
Testnevelési Egyetem–Tours (francia), Csörsz utca, 19
Nők csoportkör
Corvinus–Bologna (olasz), Szent Imre Sportcsarnok, 12.30
Testnevelési Egyetem–Ovidius Egyetem (román), Csörsz utca, 16.30

 

Legfrissebb hírek

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2025.07.28. 23:00

Röplabda: hangulatos megnyitóval kezdődött a budapesti egyetemi Eb

Röplabda
2025.07.27. 20:24

Röplabda: Bartal Gergellyel nagy célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
2025.07.26. 17:26

Röplabda: vasárnap kezdődik az egyetemi Eb Budapesten

Röplabda
2025.07.23. 13:27

Schmidt Ádám is részt vett a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2025.07.05. 12:58

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
2025.06.20. 12:06

Jónyer Istvánról nevezték el a Testnevelési Egyetem ösztöndíjprogramját

Egyéb egyéni
2025.04.23. 15:05

Együttműködési megállapodást írt alá a csepeli kadétképző és a TE

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:40
Ezek is érdekelhetik