Több sportoló kórházba került a Szajna vize miatt

I. SZ.I. SZ.
2024.08.06. 10:37
A párizsi olimpia egyik központi kérdése a Szajna vízminősége (Fotó: AFP)
Több sportolót is kórházba kellett szállítani azok után, hogy a triatlonversenyen a Szajnában úszott. A belga egység vissza is lépett emiatt a hétfői csapatversenytől.

A Szajnában – amelybe rengeteg szennyvíz folyik a francia fővárosból – 1923-ban tiltották meg a fürdést az egészségügyi kockázatok miatt, de a párizsi olimpia szervezői másfél milliárd eurót költöttek a folyó vizének kitisztítására, mert a triatlonisták és a nyílt vízi úszók versenyeit a folyóban akarták megrendezni.

A vastagbélgyulladást okozó E. Coli baktérium szintje ennek ellenére a megengedettnél magasabb volt az olimpia első napjaiban, ezért a triatlonosok edzéseit törölni kellett, a férfiak versenyét pedig egy nappal elhalasztották.

Végül megrendezték, s többen rosszul is lettek a következő napokban, a svájci Adrien Briffod és a belga Claire Michel állapota olyan súlyos volt, hogy kórházban kellett őket kezelni. Michel betegsége miatt a belga váltó el sem indult a csapatversenyben. Michel csapattársa, Jolien Vermeylen a visszalépés kapcsán dühösen nyilatkozott.

„Én is sok vizet ittam, ki tudja, talán holnapra én is megbetegszem. Nem jó ízű a Szajna vize, a híd alatt éreztem és láttam benne dolgokat, amikről inkább nem is beszélnék. Száz éve koszos a Szajna vize, és azt mondják, hogy a versenyzők egészége a legfontosabb? Ez baromság” – mondta néhány nappal ezelőtt a belga versenyző a holland VTM tévécsatornának.

A Szajnában rendezik a nyílt vízi úszást is, csütörtökön a nők (köztük Fábián Bettina), pénteken a férfiak (köztük Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf) úsznak 10 kilométert a folyóban. 

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Lehmann Csongor negyedik lett a SuperTri-döntőben

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:57

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Triatlon: Katona Korinna nyert a junior Ek észak-írországi viadalán

Utánpótlássport
2026.09.06. 13:48

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33