Több orosz és fehérorosz versenyző indulhat az olimpián – topteniszezők is

2024.06.27. 20:35
Danyiil Medvegyev is ott lehet az olimpián (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) legújabb döntésével összességében 39-re nőtt a párizsi olimpiára indulási jogot kapott orosz és fehérorosz sportolók száma.

 

A NOB közel két hete jelentette be, hogy első körben öt sportágban 25 – 14 orosz és 11 fehérorosz – versenyzőnek adott engedélyt, csütörtökön pedig jelezte, hogy már 22 orosz és 17 fehérorosz sportolónak van lehetősége a párizsi szereplésre. A bizottság ezúttal teniszben, sportlövészetben és evezésben osztott ki engedélyeket, utóbbi sportágban csak a fehéroroszok kaptak kvótát.

A NOB azt is közölte, 18-an már jelezték, hogy ott lesznek az olimpián, ugyanakkor két orosz kerékpározó – köztük Alekszandr Vlaszov – és négy fehérorosz sportoló visszautasította a lehetőséget, többen pedig még nem jeleztek vissza. A most engedélyt kapott sportolók között vannak a teniszezők világranglistáin előkelő helyen álló játékosok is, úgy mint az egyaránt orosz Danyiil Medvegyev és Andrej Rubljov vagy a fehérorosz Arina Szabalenka és Viktorija Azarenka. A kétszeres Australian Open-győztes Szabalenka ugyanakkor már a múlt héten bejelentette, hogy nem lép pályára az olimpián.

A 39 fős lista várhatóan még bővülni fog a következő időszakban, amikor valamennyi sportág kvalifikációs időszaka lezárul.

Oroszország és Fehéroroszország ukrajnai katonai inváziója miatt a csapatsportágakban nem vehet részt az ötkarikás játékokon, és a két ország versenyzői az egyéni sportágakban is csak semlegesként indulhatnak.

Minden kvalifikált sportolónak át kell esnie a NOB által kijelölt háromtagú testület átvilágítási folyamatán. A kritériumok közé tartozik, hogy nem támogatta nyíltan az ukrajnai háborút, és nincs kapcsolata semmilyen katonai vagy biztonsági szervezettel.

A NOB korábban azt közölte, hogy várhatóan 36 orosz és 22 fehérorosz sportoló vehet részt semlegesként Párizsban. A maximális szám 54, illetve 28 lenne, de ezt valószínűleg nem fogják elérni.

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
19 órája

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Roland Garros: Stollárék legyőzői megvédték címüket vegyes párosban

Tenisz
2026.06.04. 13:47

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57
Ezek is érdekelhetik