Serie A: Samuel szállította az Inter első idei győzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 22:35
Megszerezte első idei győzelmét az Inter labdarúgócsapata, miután Walter Samuel fejes góljával hazai pályán 1–0-ra megverte az újonc Sassuolót a Serie A 23. fordulójában.
CSAK A VÉDŐK
Az Inter mindössze háromszor volt eredményes a legutóbbi hat bajnokiján, és mindhárom gólt hátvéd szerezte.
CSAK A VÉDŐK
Az Inter mindössze háromszor volt eredményes a legutóbbi hat bajnokiján, és mindhárom gólt hátvéd szerezte.

Először lépett pályára a San Siróban a Sassuolo, amelynek nem lehettek kellemes emlékei vasárnap esti ellenfeléről, hiszen a két csapat őszi mérkőzésén 7–0-ra az Inter győzött. Ezúttal is a fekete-kékek játszottak fölényben, ám gólokban ez nem mutatkozott meg. A milánói gárdában debütáló Hernanes is vezetést szerezhetett volna a hazaiaknak, ám sem ő, sem csapattársai nem tudtak élni a lehetőségeikkel.

A brazil középpályás nem sokkal a szünet után főszereplővé lépett elő, az ő beívelése után fejelt ugyanis a léc alá Walter Samuel. 1–0. Az argentin védő 490 nap után volt újra eredményes az olasz élvonalban, 2012 októberében a Milan kapuját vette be.

Hátravolt még gyakorlatilag a teljes második félidő, az eredmény azonban már nem változott, így az Inter megszerezte idei első győzelmét.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZORSZÁG, SERIE A
23. FORDULÓ
Inter–Sassuolo 1–0
(Samuel 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 19 3 1 56–18 +38 60
2. Roma 22 15 6 1 45–11 +34 51
3. Napoli 23 14 5 4 47–27 +20 47
4. Fiorentina 23 13 5 5 42–24 +18 44
5. Internazionale 23 9 9 5 40–27 +13 36
6. Verona 23 11 3 9 39–37 +2 36
7. Parma 22 8 9 5 32–27 +5 33
8. Torino 23 8 9 6 36–30 +6 33
9. Lazio 23 8 8 7 29–29 0 32
10. Genoa 23 8 6 9 24–28 –4 30
11. Milan 23 7 8 8 36–35 +1 29
12. Sampdoria 23 7 7 9 27–32 –5 28
13. Atalanta 23 8 3 12 24–32 –8 27
14. Udinese 23 8 2 13 25–32 –7 26
15. Cagliari 23 5 9 9 21–32 –11 24
16. Bologna 23 4 9 10 22–39 –17 21
17. Chievo 23 4 6 13 16–32 –16 18
18. Livorno 23 4 5 14 22–41 –19 17
19. Sassuolo 23 4 5 14 23–49 –26 17
20. Catania 23 3 7 13 16–40 –24 16
Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik