Serie A: a Romáé a derbi, a Lazio nem lehet már BL-induló

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 22:44
null
Edin Dzekóék ünnepelnek (Fotó: AFP)
A Lazio 2–0-ra elveszítette a Roma elleni fővárosi derbit az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójában, így biztossá vált, hogy a mostani idénnyel ellentétben a következőben nem szerepelhet majd a Bajnokok Ligájában.

A két római nagyágyú első mérkőzését ebben az idényben a Lazio nyerte meg 3–0-ra. Hovatovább, a Roma 2018 szeptembere óta nem győzte le városi riválisát.

A négymeccses nyeretlenségi sorozat megszakítása felé „a farkasok” az első lépést a 42. percben tették meg, amikor a harcias Edin Dzeko előkészítése után Henrih Mhitarjan találatával megszerezték a vezetést. Az örmény futballista először volt eredményes sorozatban három topligás bajnokin – a Dortmund játékosaként a Bundesligában, majd az Arsenal és a Manchester United színeiben a Premier League-ben sem volt ilyen szériája –, összességében pedig már 12 gólnál jár a Serie A mostani idényében, ami egyéni csúcs számára az öt nagy európai bajnokságban.

A meccset végérvényesen eldöntő második találatot a 78. percben Pedro lőtte a tizenhatoson kívülről. Szűk tíz perccel később Francesco Acerbit, a Lazio rutinos védőjét második sárga lappal kiállította a játékvezető.

A KÉT GÓL

Vereségével a Lazio matematikai esélyét is elveszítette arra, hogy a következő idényben újra részt vegyen a Bajnokok Ligájában, a Roma ellenben megszilárdította a tabellán a hetedik helyét a Sassuolo előtt, ami Konferencia-liga-indulást ér – de városi riválisát már nem érheti utol.

OLASZ SERIE A
37. FORDULÓ
Roma–Lazio 2–0
(Mhitarjan 42., Pedro 78.)
Kiállítva: Acerbi (Lazio, 88.)

A győztes sereg (Fotó: AFP)
A győztes sereg (Fotó: AFP)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Juventus–Internazionale 3–2 (C. Ronaldo 24., Cuadrado 45+3., 88. – a másodikat 11-esből, ill. R. Lukaku 35. – 11-esből, Chellini 85. – öngól)
Genoa–Atalanta 3–4 (Somurodov 48., 84., Pandev 67. – 11-esből, ill. D. Zapata 9., Malinovszkij 26., Gosens 44., Pasalic 51.)
Spezia–Torino 4–1 (Saponara 19., Nzola 41., 74. – az elsőt 11-esből, Erlic 84., ill. Belotti 54. – 11-esből)

VASÁRNAP
12.30: Fiorentina–Napoli
15.00: Benevento–Crotone (Tv: Digi Sport3)
15.00: Udinese–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
18.00: Parma–Sassuolo (Tv: Digi Sport2)
20.45: Milan–Cagliari (Tv: Digi Sport1)
HÉTFŐ
20.45:
Verona–Bologna (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 37 27 7 3 84–34 +50 88
2. Atalanta 37 23 9 5 90–45 +45 78
3. Juventus 37 22 9 6 73–37 +36 75
4. Milan 36 23 6 7 72–41 +31 75
5. Napoli 36 23 4 9 83–40 +43 73
6. Lazio 36 21 4 11 61–53 +8 67
7. Roma 37 18 7 12 66–56 +10 61
8. Sassuolo 36 15 11 10 59–55 +4 56
9. Sampdoria 36 13 7 16 48–54 –6 46
10. Verona 36 11 10 15 43–45 –2 43
11. Bologna 36 10 10 16 48–59 –11 40
12. Udinese 36 10 10 16 41–52 –11 40
13. Fiorentina 36 9 12 15 47–57 –10 39
14. Genoa 37 9 12 16 46–58 –12 39
15. Spezia 37 9 11 17 50–70 –20 38
16. Cagliari 36 9 9 18 43–58 –15 36
17. Torino 36 7 14 15 49–68 –19 35
18. Benevento 36 7 10 19 38–73 –35 31
19. Crotone 36 6 3 27 44–91 –47 21
20. Parma 36 3 11 22 38–77 –39 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik