Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

M. B.M. B.
2025.03.17. 10:30
Gian Piero Gasperini (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Inter 2–0-ra nyert Bergamóban az olasz élvonal (Serie A) 29. fordulójának vasárnap esti rangadóján. A mérkőzés után a két csapat vezetőedzője értékelte a látottakat.

A hazaiakat irányító Gian Piero Gasperini elsősorban Éderson kiállítását kérte számon Davide Massa játékvezetőn.

„Az első félidőben remekül játszottuk le a rögzített helyzeteket, majd a szünet után rosszul lett egy szurkoló, de a játék mindkét fél számára félbeszakadt, így ez nem lehet alibi a számunkra, jobban kellett volna koncentrálnunk. (...) Ezzel együtt még bőven volt idő hátra a meccsből, s számomra abszurd, hogy ezt tönkretették egy piros lappal. (...) Éderson kiállítása felesleges volt. Persze, hibázott, amikor megtapsolta a játékvezetőt, de a spori ezzel tönkrevágott egy egyébként remek mérkőzést” – fogalmazott a meccs után Gian Piero Gasperini.


A címvédő mestere, Simone Inzaghi a játékosait dicsérte, de kitért a csapata formáját bírálókra is.

„Az Atalanta ellen agresszív, eltökélt játékra van szükség, és technikailag magas minőségű passzokkal kell operálnunk. Ezek mindig remek mérkőzések, s szerintem most is egy magas fordulatszámú találkozót láthattunk, amelyben két nyitott, támadó szellemű csapat csapott össze. (...) Én mindenkit meghallgatok, de edzőként én, valamint a játékosok és az elnök is tudják, milyen ez a sport. Igyekszünk egyszerre csak egy mérkőzéssel foglalkozni” – mondta az Inter mestere, hozzátéve, hogy noha jelenleg (a nyári klub-vb-t is beszámítva) négy versenysorozatban is áll a csapata, nem lehet kizárni, hogy trófea nélkül zárja az idényt.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzés
Atalanta–Internazionale 0–2 (C. Augusto 54., L. Martínez 87.)
Kiállítva: Éderson (81.), ill. Bastoni (90+5.)

  1. Inter29197365–27+3864
  2. Napoli29187445–23+2261
  3. Atalanta29177563–28+3558
  4. Bologna291411449–34+1553
  5. Juventus291313345–28+1752
  6. Lazio29156850–41+951
  7. Roma29147844–30+1449
  8. Fiorentina29146946–30+1648
  9. Milan29138844–33+1147
10. Udinese291171135–39–440
11. Torino29911934–34038
12. Genoa298111028–37–935
13. Como29781435–46–1129
14. Verona29921829–58–2929
15. Cagliari29681528–44–1626
16. Parma295101435–49–1425
17. Lecce29671621–48–2725
18. Empoli294101523–46–2322
19. Venezia293111523–42–1920
20. Monza29291824–49–2515
a serie a állása

 

 

Legfrissebb hírek

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Majdnem elpazarolta háromgólos előnyét Milánóban az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.10. 22:49

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28
Ezek is érdekelhetik