Az Inter is harcba szállhat Balogh Botondért – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2024.10.12. 11:23
Balogh Botond idei teljesítménye az Inter figyelmét is felkeltette (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale vezetősége is fontolgatja, hogy az idény végeztével harcba száll a magyar válogatott hátvéd, Balogh Botond megszerzéséért.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy sajtóhírek szerint a német élvonalbeli Bayer Leverkusen és az angol első osztályú Brighton ajánlatot tett a Parma játékosáért, Balogh Botondért. Az Internazionale átigazolási híreivel is foglalkozó fcinternews.it most pedig arról írt: a Serie A címvédője is harcba szállhat a magyar válogatott védőjéért.

A portál kiemelte, hogy Balogh nagyon jól teljesít a Serie A jelenlegi idényében, olyannyira, hogy a 20-szoros olasz bajnok figyelmét is felkeltette. A magyar játékost Stefan de Vrij és Francesco Acerbi (előbbi szerződése az idény végén lejár, utóbbi pedig már 37 éves lesz februárban) egyik lehetséges utódjaként tartják számon Milánóban, de egyelőre csak figyelik a játékost, s nem állnak tárgyalásban sem a Parmával, sem pedig Balogh ügynökével. Az érdeklődés azonban még komolyabb lehet, ha a magyar védő az idény hátralévő részében is bizonyítja rátermettségét.

A 22 éves Balogh alapembernek számít az újonc Parmában, a mostani idényben hét élvonalbeli és egy Olasz Kupa-mérkőzésen szerepelt, s összesen 672 percet töltött a pályán. A 189 centiméter magas belső védőnek egyébként 2027 nyaráig szól a szerződése jelenlegi klubjánál, miután áprilisban hosszabbított egymással a két fél.

Légiósok
2024.10.10. 15:52

Német és angol élvonalbeli csapat is kinézte magának a magyar válogatott védőt – sajtóhír

A Parma futballistájának idei jó teljesítménye több klub érdeklődését is felkeltette.

 

 

Legfrissebb hírek

Flick az Aston Villát méltatta; Kabát Péter kvízkérdésekre válaszolt – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
18 órája

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35