Serie A: a hajrában mentett pontot az újonc Genoa otthonában a Napoli

L. M.L. M.
2023.09.16. 22:50
null
A fehér mezes Napoli egy ponttal távozott Genovából (Fotó: Getty Images)
A Genoa 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Napolival az olasz Serie A 4. fordulójának szombati játéknapján.

 

Nem a pontrúgások levédekezése volt a Napoli erőssége a Genoa otthonában, a bajnoki címvédő két gólt is kapott rögzített szituációból, vagy közvetlenül azt követően. Előbb egy jobb oldali szögletnél De Winter csúsztatta meg a labdát a rövid sarkon, erre jól érkezett a hosszún Mattia Bani és a kapuba fejelt (1–0).

A második félidő elején egy szöglet utáni beadást még ki tudott ütni Alex Meret, azonban a labda Strootman elé került, aki a középen üresen maradt Mateo Reteguit játszotta meg, a csatár pedig ballal megszerezte a hazaiak második találatát (2–0).

Giacomo Raspadori góljával a 76. percben visszajött a meccsbe a Napoli, az olasz támadó Cajuste rövid passzát vette át a tizenhatoson belül, majd nagy erővel lőtt a kapuba (2–1).

Hat perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített a címvédő, Zielinski védők mögé beívelt labdájára Matteo Politano érkezett remekül és kapásból kilőtte a rövid felsőt (2–2).

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Genoa–Napoli 2–2
(Bani 40., Retegui 56., ill. Raspadori 76., Politano 84.)

SZOMBAT
Juventus–Lazio 3–1
(Vlahovics 10., 97., Chiesa 26., ill. L. Alberto 64.)
Internazionale–Milan 5–1
(Mhitarjan 5., 69., M. Thuram 38., Calhanoglu 79. – 11-esből, Frattesi 90+3., ill. Rafael Leao 57.)

VASÁRNAP
12.30:
Cagliari–Udinese (Tv:Sport2)
15.00:Frosinone–Sassuolo
15.00:Monza–Lecce (Tv:Sport2)
18.00:Fiorentina–Atalanta (Tv:Sport2)
20.45:Roma–Empoli (Tv:Sport2)

HÉTFŐ
18.30:
Salernitana–Torino
20.45:Verona–Bologna

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 4 – – 13–1 +12 12
2. Juventus 4 3 1 – 9–2 +7 10
3. Milan 4 3 – 1 9–7 +2 9
4. Napoli 4 2 1 1 8–5 +3 7
5. Lecce 3 2 1 – 6–3 +3 7
6. Atalanta 3 2 – 1 6–2 +4 6
7. Verona 3 2 – 1 4–4 0 6
8. Fiorentina 3 1 1 1 6–7 –1 4
9. Frosinone 3 1 1 1 3–4 –1 4
Bologna 3 1 1 1 3–4 –1 4
11. Torino 3 1 1 1 2–4 –2 4
12. Genoa 4 1 1 2 4–7 –3 4
13. Sassuolo 3 1 – 2 3–5 –2 3
14. Lazio 4 1 – 3 4–7 –3 3
15. Monza 3 1 – 2 2–5 –3 3
16. Salernitana 3 – 2 1 3–5 –2 2
17. Udinese 3 – 2 1 1–4 –3 2
18. Roma 3 – 1 2 4–6 –2 1
19. Cagliari 3 – 1 2 1–4 –3 1
20. Empoli 3 – – 3 0–5 –5 0
Legfrissebb hírek

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:58