Találatok a Uli Hoeness címkére

Találatok száma: 126

Németország: Hoeness szerint az NL céltalan és értelmetlen

2022-06-18 16:10:47

Uli Hoeness, a Bundesligában szereplő Bayern München tiszteletbeli elnöke nemtetszését fejezte ki a játékosok leterheltségével, illetve többek között Nemzetek Ligájával kapcsolatban – írta meg a Sky Sport.

német válogatott Uli Hoeness Nemzetek Ligája Bundesliga

70 éves lett az ember, aki nélkül lehet, a Bayern csak középcsapat lenne

2022-01-05 20:21:21

Szenzációs csatárpárost alkotott Gerd Müllerrel, játékosként három bajnoki cím, három BEK-serleg és egy Német Kupa-siker kötődik a nevéhez, mégsem a pályán elért eredményei miatt lett legenda Münchenben. A térdsérülése miatt korán véget érő pályafutása után azonnal a Bayern klubmenedzseri székében találta magát, a kor legjövedelmezőbb szponzori szerződéseit kötve. Jó érzékkel ismerte fel a merchandising-, később pedig az infrastruktúra-fejlesztés jelentőségét is. Negyvenéves klubvezetői karrierje során két elvből nem engedett soha: a Bayern mindig csak azt vette meg, akire valóban volt pénze; míg a klub jelmondatán, a Mia san mián keresztül igyekezett képviselni és átadni a játékosoknak a bajor életérzést. Klubvezetőként tett erőfeszítései három újabb Bajnokok Ligája-aranyhoz, 24 bajnoki címhez és nyolc Német Kupa-győzelemhez segítették az együttest. Ő Uli Hoeness.

német labdarúgás Uli Hoeness Bundesliga Bayern München

Bayern: Lewandowski lengyel miniszterelnök lehet – Hoeness

2021-12-27 13:39:15

Uli Hoeness, a Bayern München korábbi legendás elnöke szerint Robert Lewandowski, a bajorok sztárlabdarúgója idővel akár lengyel miniszterelnök is lehet.

Uli Hoeness Robert Lewandowski Bayern München

Bayern: botrány az éves közgyűlésen, a drukkerek nem akarnak több katari szponzorációt

2021-11-26 13:34:09

Uli Hoeness megdöbbent és a Bayern Münchennél átélt legnagyobb káoszról beszélt a német klub éves közgyűlésén történtek után. A tagok közül mintegy 800 fő kelt ki a bajor csapat és a katari állami légitársaság, a Qatar Airways szponzorációs szerződése ellen. A drukkerek azt akarják elérni, hogy a klubot működtető gazdasági társaság ne hosszabbítsa meg a 2023 nyarán lejáró együttműködést és a jövőben egyetlen katari céggel se kössön hasonló megállapodást.

német labdarúgás labdarúgás Uli Hoeness Qatar Arways Oliver Kahn Bundesliga

Bayern: „Alaba azt mondta, hogy a Barcában akar játszani”

2021-09-14 09:58:03

A Bayern München korábbi elnöke, a bajoroknál jelenleg is elnökségi tagként ténykedő Uli Hoeness azt állította a Bayern 1-rádió adásában, hogy a nyári átigazolási időszakban a Real Madridhoz csatlakozó David Alaba korábban azt mondta neki, az álma a Barcelonában játszani.

spanyol labdarúgás spanyol foci spanyol bajnokság Uli Hoeness Real Madrid La Liga

Eb 2020: Hoeness szerint Kroosnak nincs helye a labdarúgásban

2021-07-11 14:45:06

Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke szerint a válogatottságtól visszavonult Toni Kroosnak „már nincs helye a labdarúgásban".

superfeed német válogatott német foci foci eb 2020 Uli Hoeness Toni Kroos

Eb 2020: Németország nem favorit – Uli Hoeness

2021-03-23 16:04:23

A magyarokkal azonos csoportban szereplő német labdarúgó-válogatottat nem tartja favoritnak Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke az Európa-bajnokságon – számolt be róla az MTI.

német válogatott német foci Uli Hoeness Joachim Löw Eb 2020

Tűzoltónak jött, rekorder lett: Flick és a Bayern lávsztorija

2020-07-06 13:51:43

Kinevezésekor mindenki tűzoltónak gondolta: úgy tippelték, néhány hétnél tovább nem marad a Bayern München vezetőedzője. A jóslatok alapján Hans-Dieter Flick edzői regnálását Münchenben épp olyan gyorsan kellett volna elfelejtenie a világnak, mint ahogyan a több mint száz profi meccsével történt. Ám „Hansi” fokozatosan, de mindenkire rácáfolt. Az 55 éves tréner a Jupp Heynckes-éra óta nem látott nyugalmat és egységet teremtett az öltözőben. Már-már kiebrudalt játékosokat tett ismét meghatározó karakterré, és Pep Guardiolára is rávert eredményességben. Nyolc hónappal a kinevezése után – hároméves szerződéssel a zsebében és féltucatnyi edzői rekorddal a háta mögött – arra készül, hogy a bajnoki elsőség és a hazai kupagyőzelem után a Bajnokok Ligájában is aranyéremig vezesse a bajorokat. Íme, Hansi Flick és a Bayern útja a Bundesliga 4. helyétől a BL-favoritságig.

német labdarúgás Uli Hoeness Thomas Müller Robert Lewandowski Pep Guardiola Niko Kovac

Bayern: Hoeness szerint jó esélye van a csapatnak a triplázásra

2020-06-29 10:33:49

Uli Hoeness, a német futballbajnok Bayern München tiszteletbeli klubelnöke szerint a csapatnak most jó esélye van arra, hogy triplázzon, azaz a Bundesliga-arany mellett a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerje.

Uli Hoeness Németország Bundesliga Bayern München

Pokolból a mennybe – Jupp Heynckes útja a 2013-as történelmi triplázásig

2020-06-05 13:45:15

A rutinos szakvezető erőt merített a 2012-es „ezüstös” évből, majd a nyári szabadságáról lemondva elkészítette élete fő művét a Bayern Münchennél. A német futball 75 éves edzőlegendájáról szóló sorozatunk 4. része.

Uli Hoeness Toni Kroos NS Hosszabbítás Jürgen Klinsmann Jupp Heynckes Franz Beckenbauer

Bundesliga: a vérig sértett kiscsapat két aranyat vett el a Bayerntől

2020-05-31 10:47:32

Az 1990-es német világbajnoki győzelem után a Bundesliga első osztályának rajtjánál egy ismeretlen csapat is felsorakozott. Természetesen nem lottósorsolás útján nyerte el a részvétel jogát, hanem a Hertha mögött megszerezte a második helyet a Bundesliga 2-ben, és ez feljutást ért. A csapat történetét az Origo idézte fel.

német labdarúgás Wattenscheid Uli Hoeness Bundesliga Bayern München

Don Jupp, a labdarúgás tiszta szívű lovagja, aki meghódította Spanyolországot

2020-05-28 15:18:28

Jupp Heynckes vezetőedzőként bajnoki címeket nyert a Bayern Münchennel, a Bajnokok Ligájában diadalmaskodott a Real Madriddal, ám 2007-ben a folytatáson is elgondolkodott. A német futball 75 éves edzőlegendájáról szóló sorozatunk 3. része.

Uli Hoeness Tenerife Real Madrid NS Hosszabbítás La Liga Jupp Heynckes

Udo Lattektől Jupp Heynckesig: kinek köszönheti a Bayern München a legtöbbet?

2020-04-24 22:13:03

Német szakvezetőkkel hódította meg a Bayern München Európa trónját az 1970-es években, és azóta is csupán honi vezetőedzőkkel sikerült a Bajnokok Ligájában révbe érni. A statisztikák szerint mégis Pep Guardiola, Carlo Ancelotti és Niko Kovac számít a legeredményesebbnek.

német foci Uli Hoeness Udo Lattek Pep Guardiola Ottmar Hitzfeld Niko Kovac

Koronavírus: a Bayern elnöke szerint jelentősen átalakul a játékospiac

2020-04-06 10:22:15

Csökkenni fognak az átigazolási összegek Herbert Hainer, a Bayern München labdarúgóklub elnöke szerint.

német labdarúgás nemzetközi átigazolás koronavírus Uli Hoeness Herbert Hainer Bayern München

Bundesliga: Hoeness szerint megváltozhat a világfutball

2020-03-26 07:02:14

Uli Hoeness, a Bayern München korábbi elnöke szerint a világfutball alaposan megváltozhat a koronavírus-járvány lecsengése után.

német foci koronavírus Uli Hoeness Bundesliga Bayern München

Potyás megmentőből a kapusposzt Messije: Marc-André ter Stegen

2019-12-05 14:41:20

Mönchengladbach-szurkoló nagyapja nélkül aligha lesz futballista, Andoni Zubizarreta nélkül pedig az FC Barcelona játékosa. Marc-André ter Stegent tízévesen majdnem kitette az edzője a Borussia utánpótlásából, de ő inkább alkut kötött, hogy tovább küzdhessen az álmáért. A 27 éves labdarúgó ma már posztján az egyik, ha nem a legjobb – a spanyol sajtó szerénytelenül a kapusok Leo Messijeként is „becézi” –, de karrierje egyik legnagyobb kihívása még előtte áll: valahogy ki kellene szorítania Manuel Neuert a német válogatott kapujából.

Victor Valdés Uli Hoeness Marc-André ter Stegen Manuel Neuer Manchester City Lucien Favre

Bayern: Hoeness elbúcsúzott, egyelőre Flick marad az edző

2019-11-15 21:23:25

Pénteken hivatalosan is búcsút intett az elnöki posztnak Uli Hoeness, a Bayern München elnöke. Az éves közgyűlésen azt is bejelentették, hogy Hans-Dieter Flick marad a csapat vezetőedzője – egyelőre.

Herbert Hainer Hansi Flick Bayern München Uli Hoeness

Bayern: három hét múlva lehet meg Niko Kovac utódja

2019-11-05 07:40:02

„Amit mondani tudunk, mind benne volt a vasárnapi közleményünkben” – reagált Uli Hoeness a Niko Kovac vezetőedző utódjára irányuló újságírói kérdésekre. A Bayern München év végén távozó klubelnöke szerint három hét is lehet, mire megnevezik az új szakvezetőt, addig Kovac másodedzője, a korábbi Bayern-játékos, Hans-Dieter Flick irányít.

német labdarúgás Uli Hoeness Niko Kovac Bundesliga Bayern München

Bayern: Elfelejtheti az Eb-t, vége az idényének – Hoeness

2019-10-21 13:40:35

„Elfelejtheti az Európa-bajnokságot, vége az idényének” – mondta Uli Hoeness, a Bayern München elnöke Niklas Süléről, a bajor labdarúgócsapat német válogatott középhátvédjéről, akinek az Augsburg elleni szombati bajnoki mérkőzés (2–2) elején a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért vasárnap megműtötték.

sérülés Uli Hoeness Niklas Süle Hasan Salihamidzic Bayern München

Bayern: januárban újra célba vehetik a Man. City szélsőjét

2019-09-27 11:02:30

A Bayern München továbbra is szívesen látná soraiban Leroy Sanét, a Manchester City német válogatott szélsőjét, a szerződtetésénél azonban két dolognak legalább klappolnia kell. Százszázalékosan fel kell épülnie a téli átigazolási időszakra, illetve az Uli Hoenesst váltó új klubelnöknek és a vezérigazgatói széket szintén januárban elfoglaló Oliver Kahnnak is rá kell bólintania az üzletre.

német átigazolás angol átigazolás Uli Hoeness Manchester City Leroy Sané Bayern München