
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Vasárnapi sportműsor: DVTK–Kecskemét; Győr–Buducsnoszt
Kisvárda–Fehérvár és Diósgyőr–Kecskemét mérkőzést rendeznek vasárnap az NB I 8. fordulójában, az NB II-ben az éllovas ET...
Az országúti kerékpáros horvát körverseny összetettjét a venezuelai Orluis Aular nyerte, ám korántsem megszokott módon: a mezőnybefutót hozó utolsó szakasz hajrájában hatalmasat esett, ám mivel az utolsó három kilométeren belül bukott, megtartotta az első helyet, miután végül átért a célvonalon. Fetter Erik ismét a főmezőnnyel ért célba, s a hét közben remekül teljesített két etapnak köszönhetően összetettben a kilencedik helyen végzett.
országúti kerékpár kerékpár horvát körverseny Orluis Aular Fetter Erik
Fetter Erik a hetedik helyen ért célba a horvát országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán.
Fetter Erik a hatodik helyen ért célba a horvát országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszán.
Nagy hajrá után a szintén jumbós, háromszoros terepvilágbajnok, országúton olimpiai ezüstérmes, négyszeres vb-második belga Wout van Aertot megelőzve a francia Christophe Laporte győzött a drenthei országúti Európa-bajnokság férfi mezőnyversenyében, míg Fetter Erik 4:43 perc hátránnyal 43. lett.
Nincsenek nagy elvárásai az országúti kerékpárosok magyar bajnokságára Fetter Eriknek.
Az Eolo-Kometa magyar profi kerékpárosa kilábalt betegségéből, és néhány héttel ezelőtti önmagát idézi, ellenben a regnáló világbajnokkal, Remco Evenepoellal, aki nem tudott nyerni Svájcban – itt Mattias Skjelmose, Belgiumban Mathieu van der Poel nyerte meg az összetett versenyt.
kerékpár Peák Barnabás Mathieu van der Poel Kusztor Péter Fetter Erik
Néma etapot rendeztek Svájcban, ahol Remco Evenepoel fél percet vert Valter Attila csapattársára. Mathieu Van der Poel a szakaszt és minden bizonnyal az összetettet is megnyerte Belgiumban.
A norvég Sören Waerenskjold nyerte meg az országúti kerékpáros belga körverseny 3. szakaszát, a Beverenben megrendezett időfutamot, ezzel összetettben feljött a második helyre, az időfutamon 5. helyen végző Mathieu van der Poel mögé. Az Eolo-Kometa magyar versenyzője, Fetter Erik öt helyet javított összetettben, így jelenleg a 17. pozíciót foglalja el.
Fetter Erik a 28., Peák Barnabás a 89., míg Kusztor Péter a 126. helyen zárta a kerékpáros belga körverseny 2., Merelbeke és Knokke-Heist között rendezett, 175.7 kilométeres szakaszát, amelyen a holland Fabio Jakobsen győzött.
belga körverseny Peák Barnabás Kusztor Péter Fetter Erik Fabio Jakobsen
Az Eolo-Kometa bringása egy hónap kényszerpihenő után tér vissza, és teljes nyugalommal és kíváncsisággal várja belga kört.
Az országúti kerékpáros Fetter Erik a jövő szerdán rajtoló belga körversenyen tér vissza, miután betegség miatt fel kellett adnia a Giro d'Italiát.
Az Eolo-Kometa magyar bringása is áldozatául esett a szörnyű olaszországi időjárásnak, végső győztesnek pedig a Jumbo szlovénját várja. Eközben Mark Cavendish bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul.
Hivatalos Twitter-oldalán jelentette be a Fetter Eriket is foglalkoztató Eolo-Kometa, hogy 25 éves versenyzője, a spanyol Arturo Grávalos elhunyt.
Mint megírtuk, Fetter Erik a pihenőnap utáni első szakaszon feladta az olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia küzdelmeit. Saját Facebook-oldalán elárulta, miért – betegséggel küzdött.
A Giro d’Italia 10. szakaszán minden volt, ahogy illik, bár ennek nem feltétlenül örülhetünk. A legfontosabb: a viadal egyetlen magyar résztvevője, Fetter Erik nekivágott ugyan az etapnak, de betegség miatt feladta. A Scandiano és Viareggio közötti 196 kilométeres távon hazaért az egész szakaszon át tartó szökés, az etapot a dán Magnus Cort nyerte meg.
Az idei olasz országúti kerékpáros-körverseny, a Giro d’Italia egyetlen magyar résztvevője, Fetter Erik a 10. szakaszon közel 70 kilométerrel a cél előtt feladta a versenyt.
Az olasz kerékpáros-körverseny 9. szakaszán, a Savignano sul Rubicone és a Cesena közötti 35 kilométeres egyenkénti indítású időfutamon elképesztő izgalmak végén az összetettben a vezetést visszavevő Remco Evenepoel egyetlen másodperccel bizonyult gyorsabbnak Geraint Thomasnál, aki szintén egy szekundummal volt gyorsabb Tao Geoghegan Hartnál.
Kedden folytatódott a 106. Giro d'Italia, azaz az országúti kerékpárosok olasz körversenye a Venosa és Lago Laceno közötti 175 kilométeres távval, amelyen a francia Aurélien Paret-Peint nyert a norvég Andreas Leknessund előtt. A mezőny egyetlen magyar szereplője, Fetter Erik defekt miatt szűk 40 kilométerrel a vége előtt leszakadt, a 175. helyen ért célba.
országúti kerékpár Giro d'Italia Fetter Erik Andreas Leknessund
Hétfőn folytatódott a 106. Giro d'Italia, azaz az országúti kerékpárosok olasz körversenye, mégpedig a Vasto és Melfi közötti 213 kilométer hosszú szakasszal, amelyen az ausztrál Michael Matthews nyert Mads Pedersen és Kaden Groves előtt. A mezőny egyetlen magyar szereplője, Fetter Erik defekt miatt szűk 40 kilométerrel a vége előtt leszakadt, a 175. helyen ért célba.
A 22 éves olasz Jonathan Milan győzött a 106. Giro d'Italia, azaz az országúti kerékpárosok olasz körversenyének 2., Teramo és San Salvo között rendezett, 201 kilométer hosszú szakaszán, amelyen Fetter Erik a 109. helyen ért célba.