A négyjegykártyáján ez áll: Borbély Zoltán ügyvéd, közlekedési, biztosítási és kártérítési szakjogász. Azt, hogy sportjogász, szerénységből nem íratta rá, és egyébként is azt mondja, ha háromnál több a titulus, az már gyanús. Pedig esetében hosszan sorolhatnánk a titulusokat, hiszen a korábbi sportriporternek, aki – többek között – Kovács István atlantai győzelmét is közvetítette, megmaradt a kapcsolata a sporttal, s mellette éveken keresztül szóvivőként tűnt fel a televízió képernyőjén.
interjú Képes Sport Borbély Zoltán