2. Bundesliga: a Schalke elbukta a Hamburg elleni nyitányt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 22:39
null
A Hamburg elhozta a három pontot a Schalke otthonából (Fotó: AFP)
Két, jelentős élvonalbeli történelemmel büszkélkedő klub összecsapásával indult a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 2021–2022-es idénye: az 1. forduló első mérkőzésén a Schalke hazai pályán 3–1-re kikapott a Hamburgtól.

Néhány évvel ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy a német másodosztály egyik idénye Schalke–Hamburg összecsapással indul – most mégis így történt: az élvonaltól az előző idény végén búcsúzó gelsenkircheniek a visszajutást a 2018–2019-es kiírás óta rendre elbukó hamburgiakat fogadták.

A találkozó remekül indult a Schalke számára: a 7. percben a vendégek ügyetlen labdavesztését követően villámgyorsan lerohanták a hamburgi kapuját, s Simon Terodde ziccerből megszerezte a vezetést.

A Veltins Arénában helyet foglaló 19 770 Schalke-szurkolónak a vezetést követően az is okot adott az ünneplésre, hogy a félidő közepén csapatuk kapusa, Michael Langer hárította Robert Glatzel tizenegyesét. A szünetet követően nem sokkal viszont már fagyosabb lett a hangulat Gelsenkirchenben: Robert Glatzel egy szabadrúgást követően közelről a kapuba pofozta a labdát – egyenlített a Hamburg.

A gól mindkét csapatot felpörgette, komoly helyzeteket és védéseket láthattunk mindkét oldalon. Az állást végül a vendégeknek sikerült a maguk javára fordítaniuk: a 86. percben Maximilian Rohr adott szemfüles labdát a tizenhatoson belül magára hagyott Moritz Heyernek, aki vezetést szerzett. Nem sokkal később Bakery Jatta szép kapásgólja lezárt minden nyitva hagyott kérdést.

A Schalke számára lélektanilag rossz lehet, hogy kiesőként vereséggel kezdte az idényt, ám az eredményből az egész idényre vonatkozó következtetést nem érdemes levonni.

ÖSSZEFOGLALÓ

NÉMET 2. BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Schalke–Hamburger SV 1–3
(Terodde 7., ill. Glatzel 53., Heyer 86., Jatta 90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik