Gera Zoltán a Kecskemét vezetőedzője; 40 éve nyertünk vb-selejtezőt Rotterdamban

L. P. I.L. P. I.
2024.10.16. 23:50

 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Az U21-es válogatott és a Vasas után a Kecskemét következik. Gera Zoltán hat éve edzősködik, és úgy érzi, már épp itt volt az ideje annak, hogy a magyar élvonalban is kapjon munkát. Az elmúlt években csodát csodára halmozó, az idén azonban dadogó csapat élén nem kis feladat várja, tudja, hogy azonnal eredmény kell, az pedig nem zavarja, hogy egykori Fradi-ikonként lila-fehéreket irányít… Borbola Bence interjúja.

Kilenc vesztes meccs után végre döntetlen a hollandok ellen – de olyan is volt, hogy nyertünk… Mégpedig éppen 40 éve – Thury Gábor az akkori hősökkel, Esterházy Mártonnal és Andrusch József kapussal, no meg a korabeli magyar és holland sajtó segítségével idézte meg a Mezey-csapat első világraszóló bravúrját, és még Szepesi György elnököt is megmutatjuk vízbe ugrás előtt, alsónadrágban. Címlapsztori két oldalon.

Lőw Zsolt hat év után elválik Thomas Tucheltől. Az angol válogatott élére kinevezett német sztáredző stábjában ezúttal nem lesz ott a PSG, a Chelsea és a Bayern után a magyar szakember, akinek a jövője még kérdéses, az viszont biztos, hogy a németeket zsigerből gyanakvással fogadó angolok nem örülnek az új kapitány kinevezésének.

Nagyüzem a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a röplabda európai kupában. Mindenütt magyar csapatok, több-kevesebb sikerrel, mindeközben a tudósításdömpingben a debreceni női kézilabdázók FTC elleni NB I-es bravúrjáról sem feledkezünk meg.

Ravasz Etele irányítja a jövőben a női kardválogatottat. A Pusztai Lizát eddig is gardírozó fiatal szakember egyrészt vinné tovább a csapatot azon az útin, aminek köszönhetően immár kétszeres világbajnoki címvédő, másrészt arra is figyel majd, hogy a párizsihoz hasonló „blackout”-ot elkerüljék a lányok. Kovács Erika interjúja.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
12 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2026.10.11. 23:45

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55

Gulyás Michelle: Erre a sportágra születtem; Plamen Andreev: lusta csatárból jó kapus

E-újság
2026.10.09. 23:45

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék; Kulcsjátékosok hiánya okoz fejfájást Liverpoolban

E-újság
2026.10.08. 23:00

Adiós – 4 oldalas búcsú Messitől; Varga Barnabás visszatérhet

E-újság
2026.10.07. 23:40

Marco Rossi a 90. meccsére nagy győzelmet kapott; Puskás Martin Phillip Cocutől is tanul

E-újság
2026.10.06. 23:45

Nagyhétfő Nagyszombatban!; Vanczáktól Beninig – Messi búcsúzik

E-újság
2026.10.05. 23:59