Románia: „Magyarország nyerte a Román Kupát” – lapszemle

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.05.21. 12:50
null
A román sajtóban dicsérik is a Sepsit, ám egy cikk szerint egyenesen Magyarország nyerte a kupát (Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata)
Két nappal a Sepsi OSK Román Kupa-győzelme után három véleménycikket is szentelt a székelyföldi klub történelmi sikerének az egyetlen országos romániai sportlap, a Gazeta Sporturilor.

 

A leghosszabb írás nem is a Sepsi sikerével, mint inkább hátterével foglalkozik, amire már a cím is utal: „Magyarország nyerte a Román Kupát”. Dan Udrea furcsának tartja, hogy a Magyarországról pénzelt Sepsi a román élvonalban játszhat, míg a román Védelmi Minisztérium alá tartozó CSA Steaua nem (a bukaresti klub nem cégként működik, ezért nem juthat fel az élvonalba – szerk. megj.), és felteszi a kérdést, hogy mi értelme van a Sepsi támogatásának? Szerinte cikke címét igazolja az is, hogy a Nemzeti Sport címlapon hozta a csapat kupagyőzelmét, vagy hogy 2017-ben az MTVA közvetítette a szentgyörgyiek feljutását a Liga 1-be.

„Ez a kép több mint elégséges ahhoz, hogy kimondjuk: Magyarország gyakorlatilag és fizikailag megnyerte a Román Kupát. Ha a Sepsi képviselői nem ismerik be ezt, akkor eltorzítják az igazságot és a valóságot. Ha pedig beismerik, akkor fogadják el, hogy többet képviselnek, mint a magyar etnikai közösség csapata” – áll az írásban, amely szerint a Sepsi egy állami csapat modellje, amely egy másik országban nyert kupát.

Ezzel szemben, Alin Buzarin megpróbál túllépni a meccs etnikai jellegén, írása címe is „Sepsi, az etnikai probléma mögött”. Megállapítja, hogy a Sepsi kezdőjében kétszer annyi romániai játékos szerepelt, mint a Voluntari-nál (8, illetve 4), ráadásul a szentgyörgyiek hazai játékosainak születési helyei szinte az egész országot lefedik. Az pedig, hogy Niczuly Roland a román vagy a magyar válogatottban akar-e játszani, szerinte másodlagos kérdés mindaddig, amíg egyikbe sem kapott még meghívót. A magyarországi források kapcsán pedig úgy látja, a szentgyörgyiek megfontoltan használják fel a forintokat, és évről évre, fokozatosan lépkednek előre, miközben sok román klub csak ledarálja a romániai közpénzt. „Ez egy szilárd, egészséges, jó focit játszó klub, de minket még mindig az zavar, hogy Niczuly nem teszi szívére a kezét” – zárul a cikk.

A harmadik, „Bravó, Sepsi! De mit akart a Voluntari?” című írás viszont inkább a finálé veszteseivel foglalkozik. Cristian Geambasu írása kiemeli, hogy míg a Sepsinak valódi, hangos szurkolói voltak, a Voluntari-nak csak „a fővárosba buszoztatott lakosai”, de a pályán is csak a Sepsi szándéka volt világos. „A Voluntari, amikor tudta mit akar, összezavarta a FCSB-t, ami remek a futball tisztaságának. De mit láttunk? A döntőre elolvadt a pimaszsága” – írja a szerző, aki ezután Cristiano Bergodi bátorságát és Marius Stefanescu „műalkotásokkal felérő” góljait dicséri.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik