Képes Sport
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2021.05.04 12:06 Frissítve: 2021.05.04 16:03

Magyar mezben brazil földön – a Sao Pauló-i sportkör 90 éve kitartóan őrzi gyökereit

Ma is létezik Brazíliában magyar gyökerű sportegyesület: a Sao Paulo város Vila Anastácio negyedében működő SERVA a harmincas években virágzó kinti magyar sportélet kései hírmondója.

Guttmann Béla edző (a kép jobb szélén) és a Sao Paulo FC 1957-ben paulista bajnoki címet nyerő csapata


A közelmúltban több magyarországi futballcsapatnak is elküldte levelét a SERVA nevű brazíliai kulturális és sportegyesület, amely magyar kötődésű klubként igyekszik kiterjeszteni kapcsolatait az anyaország sportszereplői felé, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy együttműködést alakítson ki velük. A Sao Pauló-i egyesület örökségi tanácsát vezető Marco Antonio Campagni bemutatkozó üzenetére a tizenkét NB I-es klub egyikétől sem érkezett válasz Brazíliába, a tájékoztató anyag azonban eljutott szerkesztőségünkhöz is, és alkalmat adott arra, hogy beleássuk magunkat a Budapesttől tízezer kilométerre működő egyesület nem mindennapi történetébe. A gyökereket keresve igen mélyre kellett fúrnunk, egészen az 1930-as évekig, amikor mai fejjel szinte felfoghatatlanul élénk magyar futballélet zajlott a legnagyobb dél-amerikai országban.

„Brazíliában megalakult a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség” – jelentette szűkszavúan a Nemzeti Sport 1931. július 15-i száma a jelenkori viszonyok között feltétlenül magyarázatra szoruló hírt. Lenyűgöző az adat, amely szerint a kezdeti időben nem kevesebb mint tizenegy brazíliai magyar sportegyesületet tömörített a kinti nemzetiségi futballszövetség, közöttük a már az 1929-ben Sao Paulo állami bajnokságában szereplő EC Húngaros Paulistanost, az Húngara República FC-t, valamint az EC Húngaro Ipirangát. A szervezett keretek közé terelt brazíliai magyar futballéletről számos adalékkal szolgál a Mosonszentpéterről kivándorolt bencés szerzetes, Kögl Szeverin János 1992-ben közölt visszatekintése.

 MAGYAR CÍMER, MAGYAR PAPUCS
„A magyar identitás az 1932-es alapítástól jelen van. A Sao Pauló-beli Vila Anastácio negyed volt a magyar közösség otthona kezdetben, ott éltek magyarok a legnagyobb számban. Alapítóink többsége közülük került ki. A magyarok gyermekei és unokái a mai napig figyelemmel kísérik az eseményeinket, rendszeresen járnak a csarnokunkba – hangsúlyozta Marco Antonio Campagni, a SERVA képviselője lapunk kérdésére válaszolva (a portugál szövegek fordításában és a közvetítésben Csrepka Máté, a Pannon Egyetem Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskolájának hallgatója nyújtott elengedhetetlen segítséget). – Vila Anastációt a huszadik század első felében »kicsi Európaként« tartották számon: az első világháború alatt és után a már itt élő, főleg spanyol és portugál kolóniához lengyel, olasz és orosz bevándorlók társultak, de a legnépesebb közösség a magyar volt. Magyarország színei megjelennek a közösségi médiafelületeinken, címerünkön, logóinkon, mezeinken és egyéb felszerelésünkön a papucstól a baseballsapkákig. Vila Anastácio negyedében sok olyan leszármazott él, aki a SERVA révén kötődik a magyarsághoz.”

„Footballról beszélve a sok bairrói csapat közül ki kell emelnünk az ipirangai YMSE-t, amely a 30-as évek elején a II. osztályban játszott. A magyar football csapatok az »Igazságot Magyarországnak« nevű vándorserlegért küzdöttek, és harcoltak a közös magyar sporttelepért. 1940-ben újjáalakult a Brazíliai Magyar Sportszövetség mint a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség utóda, ugyanakkor felújult a magyar sportélet is: az Anastációi Szt. István Ifjúsági Kör, a Freguesiziai Magyar Sportegylet, a Moócai Barátság, az Ipirangai Törekvés és a Pompeiai Attila érdemel említést. Az újságokban sok dicséretet olvashatunk csapatainkról, de közben-közben korholást is a durvaság és a veszekedések miatt.”

A Sao Paulo Vila Anastácio negyedében működö, Szent Istvánról elnevezett egyesület, a Santo Estevam csapata 1935-ben

Mint később látni fogjuk, a forrásban Anastációi Szt. István Ifjúsági Körként említett társaság a mostanság anyaországi kluboknál kopogtató SERVA jogelődje, ám mielőtt rátérünk a szervezet kacskaringós múltjának rövid bemutatására, érdemes kiegészítenünk a bencés szerzetes felsorolását. Kimaradt ugyanis az 1925-ben alapított Saopaulói Magyar Sportklub, amely Vozáry Géza elnök vezetésével saját, 36 ezer négyzetméteres sporttelepet épített ki a Tiete partján, valamint a helyi zsidóság 1940-től működtetett, Clube Cultural Paulistano nevű egyesülete – utóbbi 1957-ben külön fogadást rendezett a városban vendégeskedő Honvéd játékosainak, a nyolcvanas évek elejétől pedig Magyar Zsidók Sportegylete néven szerepelt.

 A GERMANIA BÜSZKESÉGE
 Kevés magyar hivatásos futballista szerepelt Brazíliában, főként, ha összevetjük a létszámot a kedvtelésből játszók tömegével. A Kalandozó magyar labdarúgók című könyv és korábbi gyűjtésünk alapján leírhatjuk, hogy a magasan jegyzett játékosok közül az első kettő Halmos Zoltán, a Germania Sao Paulo és a paulista válogatott futballistája, valamint testvére és csapattársa, Halmos Géza volt. Kollégánk, Hegyi Tamás Népsport mellékletünkben mutatta be nemrég Halmos Zoltán történetét, idézve egyebek mellett a Nemzeti Sport 1931. február 9-i írását. „Sao Paulo legjobb kapusai sorába emelkedett Halmos Zoltán, a »33« FC volt kapusa. A brazíliai magyar sportemberek ismét büszkébben járnak-kelnek errefelé. Ismét elismerést és sikert aratott az egyik magyar sporttehetség, akit a hazai nyomorúságos viszonyok csak hat hónappal ezelőtt kényszerítettek arra, hogy a vándorbotot a kezébe vegye. Halmost Hermann, a VAC-nak, később a BSE-nek volt játékosa vitte ki a Germania tréningjére, ahol a csapat vezetői már az első tréningen megcsodálták a magyar fiú nagy tehetségét, fejlett tudását. Három hét múlva már az első csapat kapuját védte s ettől kezdve hétről-hétre hasábos cikkekben számoltak be a lapok a Germania magyar kapusáról, aki bámulatba ejti a nézősereget. A csendes, szerény, sportszerű életet élő magyar sportember rá is szolgál a dicséretre s éppen emberi jó tulajdonságainál fogva a magyar kolóniában is osztatlan szeretetnek és megbecsülésnek örvend. Hat hónap elég volt ahhoz, hogy az ismeretlen név sokat emlegetett és irigyelt fogalommá váljon.”
Brazília kiemelkedő tehetségű kapusaként tartották számon 1930-ban Lengyel Józsefet (José Lengyelt), a Sao Paulo légiósát. Pákozdi (Pfandler) László 1947 után a Botafogóból, Schwan­ner János az 1950 és 1954 között eltöltött négy év után a Flamengóból lépett tovább Chilébe. Az említett kiadvány adatai szerint Kontár Sándor 1957-ben megfordult a Sao Paulónál, a klub történésze azonban 2014-es érdeklődésünk idején meglepve hallotta az egyesületi adatbázisból hiányzó nevet.
A kézikönyv alapján a Brazíliában tevékenykedő magyar edzők névsora sem „kilométeres”: Amsel Ignác (1939, Sao Paulo FC; 1945, Atlético-MG), Guttmann Béla (1957–1958, Sao Paulo),      Kürschner Izidor      (1937–1939, Flamengo; 1939–1941, Botafogo, egyúttal szövetségi edző), Ladányi Miklós (1930, Botafogo), Mándi Gyula (1957–1958, América Rio de Janeiro), Medgyessy III Jenő (1926–1933, Rio de Janeiró-i és Sao Pauló-i csapatok), Mesterházi János (1948–1949, nincs adat a csapatról), Plattkó Ferenc (1958–1964, tehetségkutató), Repoport Jenő (harmincas évek, Vasco da Gama), Székely László (1957–1960, Gremio és Porto Alegre környéki csapatok), Tátrai János (nincs adat az időpontról, Recife).

Ami a Kögl Szeverin János szövegében említett »Igazságot Magyarországnak« nevű vándorserleget illeti, ennek 1935-ös felavatásáról a korabeli anyaországi sajtó is beszámolt, a Tolnai Világlapja például a következő, képes tudósítással: „Nagyszabású társadalmi és sportesemény zajlott le Sao Paulóban, ahol a Brazíliai Magyar Labdarúgó Szövetség ünnepélyes keretek között adta át a Délamerikai Magyar Újság által felajánlott vándorserleget az 1935. évi bajnokság győztesének, valamint azt a serleget, amelyet Kiss József, a szövetség elnöke ajánlott fel a bajnokság második helyezettjének.”

Hárman a Santo Estevamból (1932)
Bár a Budapesti Hírlap jelentése szerint nem „Igazságot Magyarországnak”, hanem „Magyar igazságért!” felirat volt felvésve a hatalmas ezüstserlegre, a lényegen ez mit sem változtat. Ahogyan azon sem, hogy Kelemen Kornél, az Országos Testnevelési Tanács elnöke hiába mondta el ünnepi rádióbeszédét Budapesten, mire a szónoklat Sao Paulóba ért, hallgathatatlan hangfoszlányok maradtak belőle, így a sportvezető gondolatait jobb híján a Délamerikai Magyar Újság közölte utóbb írásban. A harmincas évek magyarországi közbeszédére jellemző, hangsúlyosan nemzeti és erősen patetikus szólamokat tükröző elnöki üzenet így kezdődött: „Mai ünnepeteken, amikor a Brazíliai Magyar Labdarúgó Szövetség átveszi a Délamerikai Magyar Újság hatalmas, a »Magyar igazságért« felirattal ellátott serlegét és a brazil hazában magyar nemzeti zászlót avattak, arra kérlek benneteket, elszakadt magyar véreim, hogyha ezért a magyar igazságért folytatott békés küzdelmünkben nem is nyújthattok aktív segítséget, legalább higgyetek ebben a magyar igazságban, mint ahogy mi törhetetlenül hiszünk abban. A világtörténelem ezer példája igazolja, hogy az igazság ideig-óráig elhomályosulhat – de el nem bukhatik. A világ rendjét csak az igazság nagy eszméjének mocsoktalan megőrzésével lehet fenntartani. A zászló, amelyet ma felavattok, hirdesse előttetek a magyar múlt minden dicsőségét s legyen jelképe a magyar igazság győzelmébe és a boldogabb magyar jövő eljövetelébe vetett hiteteknek. Nézzetek erre a zászlóra mint egy szent ereklyére, amely egyúttal hirdetője a ti magyar hazátok iránti törhetetlen hűségteknek. De hirdesse ez a zászló előttetek mint sportemberek előtt a magyar lovagiasság gondolatát is.”

 A FLAMENGO BUDAPESTI CSILLAGA

 Különleges jutalomutazást „nyert” Albert Flórián az 1966-os világbajnokságon nyújtott kimagasló teljesítményével és a Brazília elleni, 3:1-re megnyert mérkőzésen mutatott pazar játékával: a következő év elején kéthetes vendégségbe hívta Rio de Janeiróba a CR Flamengo. A szakmai gálaútra feleségével utazott el 1967 januárjában, a vendéglátó csapat színeiben több barátságos mérkőzésen is pályára lépett, ahogyan – a jelek szerint a műfajt megkedvelve – 1974-ben a johannesburgi magyar közösség hívására Dél-Afrikában is játszott néhány kirakatmérkőzést.

Visszatérve Brazíliához: az 1994-es Los Angeles-i brazil–olasz világbajnoki döntőt vezető, a – 0–0-s döntetlen után tizenegyesekkel győztes – brazilok emlékezetében rokonszenves figuraként megmaradt, nem mellesleg akkoriban a világ legjobb bírójának számító Puhl Sándort 1998-ban hívták meg bajnoki mérkőzést vezetni a dél-amerikai országba.


Az 1978-as „magyar” karnevál
Mint a 2014-es brazíliai világbajnokság előtt készített, magyar–brazil kapcsolatokról szóló tematikus mellékletünkben részletesen szót ejtettünk róla, a Brazíliába irányuló kivándorlás első hulláma a kávétermelés XIX. század végi fellendüléséhez köthető, tömegek azonban az első világháború utáni években keltek útra (nem véletlen a Brazíliai Magyar Segélyegylet 1926-os és a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség 1931-es alapítási dátuma), számottevő volt a Tanácsköztársaság bukása után a biztonságosan távoli Dél-Amerikába menekülő kommunisták köre. A Sao Paulóban alapított bencés kolostor és a Szent Imre Kollégium a magyar kolónia keresztény tagjainak vált igazodási pontjává, a második világháborút követően jelentősen nőtt a brazíliai magyar zsidóság létszáma és súlya, az utolsó nagy népmozgás pedig az 1956-os forradalom után indult el hazánkból brazíliai földre. A kulturális és nyelvi beolvadás megállíthatatlan, a másod-, harmad- vagy negyedgenerációs kivándorlókat sok esetben már csak a családi hagyomány tisztelete készteti magyar kötődése ápolására, amint annak felemelő példáját magunk is tapasztalhattuk hét éve a Sao Pauló-i Magyar Házban: megérkezésünkkor a közösségi épület dísztermében éppen néptáncfoglalkozást tartottak, amelyen a magyar nyelvet önszorgalomból tanuló fiatalok énekelték magyar népdalok pontosan betanult szövegét.

A mintegy 50-100 ezer tagú, túlnyomórészt erősen asszimilált magyar szórványság sportéletében fontos szerepet játszik a valamikori Szent István Ifjúsági Kör két utódszervezete, a zártkörű klubként működő Március 15. Club (Club 15 de Marco), valamint a Vila Anastácio kerület és a környék sportolni vágyó fiataljai előtt nyitott, utánpótlás-neveléssel is foglalkozó, amatőr labdarúgó-, futsal- és kézilabdacsapatot is üzemeltető SERVA (Sociedade Esportiva e Recreativa de Vila Anastácio).

Puli a SERVA kabalaállata
Bár a mintegy 150 sportoló között elvétve találni magyar vezetéknevűt, és a 300 munkatársat, támogatót illetően is vegyes a kép, az egyesület őrzi magyar gyökereit, büszkén viseli piros-fehér-zöld színét, hirdeti magyar nyelvű üzeneteit és választotta néhány éve a magyar kutyafajként számon tartott pulit kabalaállatának.

Az 1932-ben született Szent István Ifjúsági Kör (Sociedade Santo Estevao) a Vila Anastácio kerületben, a Szent Istvánról elnevezett templom utcájának sarkán építette ki eredetileg központi épületét, amely színházi és egyéb kulturális események mellett számos sporttevékenységnek – labdarúgás, asztalitenisz, dáma, sakk – is otthona volt. A Santo Estevao egy szervezeti váltás és költözés nyomán 1959-ben változtatta meg a nevét SERVA-ra, a hetvenes években pedig futballcsapata olyan rangos ellenfelekkel is találkozott, mint a Sao Paulo FC vagy a Gremio, és a mai vezetők büszkeséggel emlegetik, hogy a későbbi években számos kiváló futballista mellett megfordult az egyesületben az 1986-os magyar–brazilon (3–0) a Népstadionban is pályára lépő válogatott játékos, Sidney José Tobias. Az egyesület kulturális tevékenységére kitérve pedig nem mehetünk el szó nélkül a nagyszabású, sodró erejű tánckavalkáddal ünnepelt karneválok mellett sem, amelyeknek izzó hangulata még az évtizedekkel ezelőtti, piros-fehér-zöld díszletekkel ékes fényképeken is átsüt.

 GUTTMANN BÉLA: BAJNOKI CÍM SAO PAULÓBAN
 
Zizinho, Guttmann Béla és
Puskás Ferenc 1957-ben

Guttmann Béla csatlakozott az 1956-os forradalom után Nyugat-Európában maradt Honvédhoz, a vendégjátékosokkal kiegészült kispesti csapattal együtt indult el 1957 januárjában a – Magyarországról letiltani próbált – dél-amerikai túrára. A világszerte ismert edző érkezése felkeltette a Sao Paulo FC érdeklődését, és miután az egyesület alaposan „körbeszaglászta” a kiszemeltet (információt kért Brazília külügyminisztériumától, korábbi klubjai közül pedig az AC Milantól és forrásunk szerint a Honvédtól is), szerződtette a borsos fizetést igénylő magyar szakembert. Alighanem megérte az áldozat: vezetésével a csapat megnyerte a paulista állami bajnokságot (akkoriban még nem létezett országos bajnokság Brazíliában).

„Nem volt könnyű anyagi helyzetben a Sao Paulo, hiszen a Morumbi Stadion 1953-ban elkezdődött és tizennyolc éven át tartó építése elvonta a forrásokat – világított rá a lépés veszélyeire a Nemzeti Sportnak 2014-es interjúnk során a Sao Paulo klubtörténésze, Michael Serra. – Ez is bizonyítja, hogy óriási bravúrt ért el Guttmann Béla az 1957-es paulista bajnoki diadallal. Ne felejtsük, a Pelé nevével fémjelzett Santos aranykorát élte, sokat elmond az erőviszonyokról, hogy a Sao Paulo a magyar edző távozása után tizenhárom éven át képtelen volt trófeát nyerni. Ez a leghosszabb sikertelen időszak a klub életében.”

Közkeletű a vélekedés, hogy Guttmann az Aranycsapatnál bevezetett újítást, a 4–2–4-es hadrendet meghonosította a Sao Paulónál, „megfertőzve” az akkoriban a klub általános menedzsereként tevékenykedő Vicente Feolát, aki három évvel később szövetségi kapitányként a bevált taktikai fegyverrel világbajnokká tette Brazíliát. A helyi klubtörténész érdeklődésünkre árnyalta a képet, tudomása szerint a Guttmann-féle Sao Paulo valójában rendszerint 2–3–5-ös felállásban játszott.
„A magyar tréner edzésmódszerei valósággal sokkolták a játékosokat, de az idő őt igazolta – mondta Michael Serra. – Nálunk addig a természetes tehetségben hittek, amely ha fénylő is volt, de mindenképpen esetleges. Az ő forradalma abban állt, hogy az ösztönből fakadó tündöklést megpróbálta rendszerrel párosítani és az eredményesség szolgálatába állítani. A futball alapjait, a passzolást, a lövést, a keresztlabdát, a kapus játékba vonását igyekezett fejleszteni, és e tekintetben a nyolcvanas évek brazil szövetségi kapitánya, Tele Santana elődjét látom benne. Némely feladatot döbbenten fogadtak edzésen a játékosok, például azt, amikor a lécre akasztott kerékgumin kellett átrúgni a labdát. Fontos újítás volt, hogy minden egyes futballistának jutott labda az edzésen, ami azért is meglepő nekem, mert a klubtól nagy áldozatot jelentett annyi labda beszerzése. A támadások felépítésénél a kényszerítők, a hárompasszos kombinációk álltak a taktika középpontjában, erre a stílusra mondta Alberto Helena Júnior, az egyik legtekintélyesebb brazil sportújságíró: »tat-tat-tat, pim-pam-pum«.”


Teleki Szilárd főkonzul és László Zsuzsanna kereskedelmi konzul 2018-as látogatása alkalmából készült csapatkép

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 2-i lapszámában jelent meg.)
2021.05.11 23:30:12

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy az sem sokkal jobb, ha egy labdarúgóról már januárban kiderül, hogy nem hosszabbítja meg az évad végén lejáró szerződését.

2021.05.11 12:44:37

Minden más foci CSILLAG PÉTER, L. PAP ISTVÁN, THURY GÁBOR

Holland beteljesülés, spanyol duplázás és az Európa-bajnokságok legnagyobb stratégái.

2021.05.11 18:54:04

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Kleinheisler László remekbe szabott gólpasszal, Gyurcsó Ádám elegáns góllal vette ki a részét a győzelemből.

2021.05.10 22:33:43

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Több évtizedes ellentmondása az elitfutballnak, hogy a drukkerek érzelmileg, a vezérek pedig gazdaságilag közelítenek a játékhoz.

2021.05.10 13:05:51

Minden más foci BOROS MIKLÓS

A szentgyörgyiek a FCSB és a Craiova után a listavezető CFR-t is legyőzték.