Képes Sport
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2021.05.04 12:06 Frissítve: 2021.05.04 16:03

Magyar mezben brazil földön – a Sao Pauló-i sportkör 90 éve kitartóan őrzi gyökereit

Ma is létezik Brazíliában magyar gyökerű sportegyesület: a Sao Paulo város Vila Anastácio negyedében működő SERVA a harmincas években virágzó kinti magyar sportélet kései hírmondója.

Guttmann Béla edző (a kép jobb szélén) és a Sao Paulo FC 1957-ben paulista bajnoki címet nyerő csapata


A közelmúltban több magyarországi futballcsapatnak is elküldte levelét a SERVA nevű brazíliai kulturális és sportegyesület, amely magyar kötődésű klubként igyekszik kiterjeszteni kapcsolatait az anyaország sportszereplői felé, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy együttműködést alakítson ki velük. A Sao Pauló-i egyesület örökségi tanácsát vezető Marco Antonio Campagni bemutatkozó üzenetére a tizenkét NB I-es klub egyikétől sem érkezett válasz Brazíliába, a tájékoztató anyag azonban eljutott szerkesztőségünkhöz is, és alkalmat adott arra, hogy beleássuk magunkat a Budapesttől tízezer kilométerre működő egyesület nem mindennapi történetébe. A gyökereket keresve igen mélyre kellett fúrnunk, egészen az 1930-as évekig, amikor mai fejjel szinte felfoghatatlanul élénk magyar futballélet zajlott a legnagyobb dél-amerikai országban.

„Brazíliában megalakult a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség” – jelentette szűkszavúan a Nemzeti Sport 1931. július 15-i száma a jelenkori viszonyok között feltétlenül magyarázatra szoruló hírt. Lenyűgöző az adat, amely szerint a kezdeti időben nem kevesebb mint tizenegy brazíliai magyar sportegyesületet tömörített a kinti nemzetiségi futballszövetség, közöttük a már az 1929-ben Sao Paulo állami bajnokságában szereplő EC Húngaros Paulistanost, az Húngara República FC-t, valamint az EC Húngaro Ipirangát. A szervezett keretek közé terelt brazíliai magyar futballéletről számos adalékkal szolgál a Mosonszentpéterről kivándorolt bencés szerzetes, Kögl Szeverin János 1992-ben közölt visszatekintése.

 MAGYAR CÍMER, MAGYAR PAPUCS
„A magyar identitás az 1932-es alapítástól jelen van. A Sao Pauló-beli Vila Anastácio negyed volt a magyar közösség otthona kezdetben, ott éltek magyarok a legnagyobb számban. Alapítóink többsége közülük került ki. A magyarok gyermekei és unokái a mai napig figyelemmel kísérik az eseményeinket, rendszeresen járnak a csarnokunkba – hangsúlyozta Marco Antonio Campagni, a SERVA képviselője lapunk kérdésére válaszolva (a portugál szövegek fordításában és a közvetítésben Csrepka Máté, a Pannon Egyetem Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskolájának hallgatója nyújtott elengedhetetlen segítséget). – Vila Anastációt a huszadik század első felében »kicsi Európaként« tartották számon: az első világháború alatt és után a már itt élő, főleg spanyol és portugál kolóniához lengyel, olasz és orosz bevándorlók társultak, de a legnépesebb közösség a magyar volt. Magyarország színei megjelennek a közösségi médiafelületeinken, címerünkön, logóinkon, mezeinken és egyéb felszerelésünkön a papucstól a baseballsapkákig. Vila Anastácio negyedében sok olyan leszármazott él, aki a SERVA révén kötődik a magyarsághoz.”

„Footballról beszélve a sok bairrói csapat közül ki kell emelnünk az ipirangai YMSE-t, amely a 30-as évek elején a II. osztályban játszott. A magyar football csapatok az »Igazságot Magyarországnak« nevű vándorserlegért küzdöttek, és harcoltak a közös magyar sporttelepért. 1940-ben újjáalakult a Brazíliai Magyar Sportszövetség mint a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség utóda, ugyanakkor felújult a magyar sportélet is: az Anastációi Szt. István Ifjúsági Kör, a Freguesiziai Magyar Sportegylet, a Moócai Barátság, az Ipirangai Törekvés és a Pompeiai Attila érdemel említést. Az újságokban sok dicséretet olvashatunk csapatainkról, de közben-közben korholást is a durvaság és a veszekedések miatt.”

A Sao Paulo Vila Anastácio negyedében működö, Szent Istvánról elnevezett egyesület, a Santo Estevam csapata 1935-ben

Mint később látni fogjuk, a forrásban Anastációi Szt. István Ifjúsági Körként említett társaság a mostanság anyaországi kluboknál kopogtató SERVA jogelődje, ám mielőtt rátérünk a szervezet kacskaringós múltjának rövid bemutatására, érdemes kiegészítenünk a bencés szerzetes felsorolását. Kimaradt ugyanis az 1925-ben alapított Saopaulói Magyar Sportklub, amely Vozáry Géza elnök vezetésével saját, 36 ezer négyzetméteres sporttelepet épített ki a Tiete partján, valamint a helyi zsidóság 1940-től működtetett, Clube Cultural Paulistano nevű egyesülete – utóbbi 1957-ben külön fogadást rendezett a városban vendégeskedő Honvéd játékosainak, a nyolcvanas évek elejétől pedig Magyar Zsidók Sportegylete néven szerepelt.

 A GERMANIA BÜSZKESÉGE
 Kevés magyar hivatásos futballista szerepelt Brazíliában, főként, ha összevetjük a létszámot a kedvtelésből játszók tömegével. A Kalandozó magyar labdarúgók című könyv és korábbi gyűjtésünk alapján leírhatjuk, hogy a magasan jegyzett játékosok közül az első kettő Halmos Zoltán, a Germania Sao Paulo és a paulista válogatott futballistája, valamint testvére és csapattársa, Halmos Géza volt. Kollégánk, Hegyi Tamás Népsport mellékletünkben mutatta be nemrég Halmos Zoltán történetét, idézve egyebek mellett a Nemzeti Sport 1931. február 9-i írását. „Sao Paulo legjobb kapusai sorába emelkedett Halmos Zoltán, a »33« FC volt kapusa. A brazíliai magyar sportemberek ismét büszkébben járnak-kelnek errefelé. Ismét elismerést és sikert aratott az egyik magyar sporttehetség, akit a hazai nyomorúságos viszonyok csak hat hónappal ezelőtt kényszerítettek arra, hogy a vándorbotot a kezébe vegye. Halmost Hermann, a VAC-nak, később a BSE-nek volt játékosa vitte ki a Germania tréningjére, ahol a csapat vezetői már az első tréningen megcsodálták a magyar fiú nagy tehetségét, fejlett tudását. Három hét múlva már az első csapat kapuját védte s ettől kezdve hétről-hétre hasábos cikkekben számoltak be a lapok a Germania magyar kapusáról, aki bámulatba ejti a nézősereget. A csendes, szerény, sportszerű életet élő magyar sportember rá is szolgál a dicséretre s éppen emberi jó tulajdonságainál fogva a magyar kolóniában is osztatlan szeretetnek és megbecsülésnek örvend. Hat hónap elég volt ahhoz, hogy az ismeretlen név sokat emlegetett és irigyelt fogalommá váljon.”
Brazília kiemelkedő tehetségű kapusaként tartották számon 1930-ban Lengyel Józsefet (José Lengyelt), a Sao Paulo légiósát. Pákozdi (Pfandler) László 1947 után a Botafogóból, Schwan­ner János az 1950 és 1954 között eltöltött négy év után a Flamengóból lépett tovább Chilébe. Az említett kiadvány adatai szerint Kontár Sándor 1957-ben megfordult a Sao Paulónál, a klub történésze azonban 2014-es érdeklődésünk idején meglepve hallotta az egyesületi adatbázisból hiányzó nevet.
A kézikönyv alapján a Brazíliában tevékenykedő magyar edzők névsora sem „kilométeres”: Amsel Ignác (1939, Sao Paulo FC; 1945, Atlético-MG), Guttmann Béla (1957–1958, Sao Paulo),      Kürschner Izidor      (1937–1939, Flamengo; 1939–1941, Botafogo, egyúttal szövetségi edző), Ladányi Miklós (1930, Botafogo), Mándi Gyula (1957–1958, América Rio de Janeiro), Medgyessy III Jenő (1926–1933, Rio de Janeiró-i és Sao Pauló-i csapatok), Mesterházi János (1948–1949, nincs adat a csapatról), Plattkó Ferenc (1958–1964, tehetségkutató), Repoport Jenő (harmincas évek, Vasco da Gama), Székely László (1957–1960, Gremio és Porto Alegre környéki csapatok), Tátrai János (nincs adat az időpontról, Recife).

Ami a Kögl Szeverin János szövegében említett »Igazságot Magyarországnak« nevű vándorserleget illeti, ennek 1935-ös felavatásáról a korabeli anyaországi sajtó is beszámolt, a Tolnai Világlapja például a következő, képes tudósítással: „Nagyszabású társadalmi és sportesemény zajlott le Sao Paulóban, ahol a Brazíliai Magyar Labdarúgó Szövetség ünnepélyes keretek között adta át a Délamerikai Magyar Újság által felajánlott vándorserleget az 1935. évi bajnokság győztesének, valamint azt a serleget, amelyet Kiss József, a szövetség elnöke ajánlott fel a bajnokság második helyezettjének.”

Hárman a Santo Estevamból (1932)
Bár a Budapesti Hírlap jelentése szerint nem „Igazságot Magyarországnak”, hanem „Magyar igazságért!” felirat volt felvésve a hatalmas ezüstserlegre, a lényegen ez mit sem változtat. Ahogyan azon sem, hogy Kelemen Kornél, az Országos Testnevelési Tanács elnöke hiába mondta el ünnepi rádióbeszédét Budapesten, mire a szónoklat Sao Paulóba ért, hallgathatatlan hangfoszlányok maradtak belőle, így a sportvezető gondolatait jobb híján a Délamerikai Magyar Újság közölte utóbb írásban. A harmincas évek magyarországi közbeszédére jellemző, hangsúlyosan nemzeti és erősen patetikus szólamokat tükröző elnöki üzenet így kezdődött: „Mai ünnepeteken, amikor a Brazíliai Magyar Labdarúgó Szövetség átveszi a Délamerikai Magyar Újság hatalmas, a »Magyar igazságért« felirattal ellátott serlegét és a brazil hazában magyar nemzeti zászlót avattak, arra kérlek benneteket, elszakadt magyar véreim, hogyha ezért a magyar igazságért folytatott békés küzdelmünkben nem is nyújthattok aktív segítséget, legalább higgyetek ebben a magyar igazságban, mint ahogy mi törhetetlenül hiszünk abban. A világtörténelem ezer példája igazolja, hogy az igazság ideig-óráig elhomályosulhat – de el nem bukhatik. A világ rendjét csak az igazság nagy eszméjének mocsoktalan megőrzésével lehet fenntartani. A zászló, amelyet ma felavattok, hirdesse előttetek a magyar múlt minden dicsőségét s legyen jelképe a magyar igazság győzelmébe és a boldogabb magyar jövő eljövetelébe vetett hiteteknek. Nézzetek erre a zászlóra mint egy szent ereklyére, amely egyúttal hirdetője a ti magyar hazátok iránti törhetetlen hűségteknek. De hirdesse ez a zászló előttetek mint sportemberek előtt a magyar lovagiasság gondolatát is.”

 A FLAMENGO BUDAPESTI CSILLAGA

 Különleges jutalomutazást „nyert” Albert Flórián az 1966-os világbajnokságon nyújtott kimagasló teljesítményével és a Brazília elleni, 3:1-re megnyert mérkőzésen mutatott pazar játékával: a következő év elején kéthetes vendégségbe hívta Rio de Janeiróba a CR Flamengo. A szakmai gálaútra feleségével utazott el 1967 januárjában, a vendéglátó csapat színeiben több barátságos mérkőzésen is pályára lépett, ahogyan – a jelek szerint a műfajt megkedvelve – 1974-ben a johannesburgi magyar közösség hívására Dél-Afrikában is játszott néhány kirakatmérkőzést.

Visszatérve Brazíliához: az 1994-es Los Angeles-i brazil–olasz világbajnoki döntőt vezető, a – 0–0-s döntetlen után tizenegyesekkel győztes – brazilok emlékezetében rokonszenves figuraként megmaradt, nem mellesleg akkoriban a világ legjobb bírójának számító Puhl Sándort 1998-ban hívták meg bajnoki mérkőzést vezetni a dél-amerikai országba.


Az 1978-as „magyar” karnevál
Mint a 2014-es brazíliai világbajnokság előtt készített, magyar–brazil kapcsolatokról szóló tematikus mellékletünkben részletesen szót ejtettünk róla, a Brazíliába irányuló kivándorlás első hulláma a kávétermelés XIX. század végi fellendüléséhez köthető, tömegek azonban az első világháború utáni években keltek útra (nem véletlen a Brazíliai Magyar Segélyegylet 1926-os és a Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség 1931-es alapítási dátuma), számottevő volt a Tanácsköztársaság bukása után a biztonságosan távoli Dél-Amerikába menekülő kommunisták köre. A Sao Paulóban alapított bencés kolostor és a Szent Imre Kollégium a magyar kolónia keresztény tagjainak vált igazodási pontjává, a második világháborút követően jelentősen nőtt a brazíliai magyar zsidóság létszáma és súlya, az utolsó nagy népmozgás pedig az 1956-os forradalom után indult el hazánkból brazíliai földre. A kulturális és nyelvi beolvadás megállíthatatlan, a másod-, harmad- vagy negyedgenerációs kivándorlókat sok esetben már csak a családi hagyomány tisztelete készteti magyar kötődése ápolására, amint annak felemelő példáját magunk is tapasztalhattuk hét éve a Sao Pauló-i Magyar Házban: megérkezésünkkor a közösségi épület dísztermében éppen néptáncfoglalkozást tartottak, amelyen a magyar nyelvet önszorgalomból tanuló fiatalok énekelték magyar népdalok pontosan betanult szövegét.

A mintegy 50-100 ezer tagú, túlnyomórészt erősen asszimilált magyar szórványság sportéletében fontos szerepet játszik a valamikori Szent István Ifjúsági Kör két utódszervezete, a zártkörű klubként működő Március 15. Club (Club 15 de Marco), valamint a Vila Anastácio kerület és a környék sportolni vágyó fiataljai előtt nyitott, utánpótlás-neveléssel is foglalkozó, amatőr labdarúgó-, futsal- és kézilabdacsapatot is üzemeltető SERVA (Sociedade Esportiva e Recreativa de Vila Anastácio).

Puli a SERVA kabalaállata
Bár a mintegy 150 sportoló között elvétve találni magyar vezetéknevűt, és a 300 munkatársat, támogatót illetően is vegyes a kép, az egyesület őrzi magyar gyökereit, büszkén viseli piros-fehér-zöld színét, hirdeti magyar nyelvű üzeneteit és választotta néhány éve a magyar kutyafajként számon tartott pulit kabalaállatának.

Az 1932-ben született Szent István Ifjúsági Kör (Sociedade Santo Estevao) a Vila Anastácio kerületben, a Szent Istvánról elnevezett templom utcájának sarkán építette ki eredetileg központi épületét, amely színházi és egyéb kulturális események mellett számos sporttevékenységnek – labdarúgás, asztalitenisz, dáma, sakk – is otthona volt. A Santo Estevao egy szervezeti váltás és költözés nyomán 1959-ben változtatta meg a nevét SERVA-ra, a hetvenes években pedig futballcsapata olyan rangos ellenfelekkel is találkozott, mint a Sao Paulo FC vagy a Gremio, és a mai vezetők büszkeséggel emlegetik, hogy a későbbi években számos kiváló futballista mellett megfordult az egyesületben az 1986-os magyar–brazilon (3–0) a Népstadionban is pályára lépő válogatott játékos, Sidney José Tobias. Az egyesület kulturális tevékenységére kitérve pedig nem mehetünk el szó nélkül a nagyszabású, sodró erejű tánckavalkáddal ünnepelt karneválok mellett sem, amelyeknek izzó hangulata még az évtizedekkel ezelőtti, piros-fehér-zöld díszletekkel ékes fényképeken is átsüt.

 GUTTMANN BÉLA: BAJNOKI CÍM SAO PAULÓBAN
 
Zizinho, Guttmann Béla és
Puskás Ferenc 1957-ben

Guttmann Béla csatlakozott az 1956-os forradalom után Nyugat-Európában maradt Honvédhoz, a vendégjátékosokkal kiegészült kispesti csapattal együtt indult el 1957 januárjában a – Magyarországról letiltani próbált – dél-amerikai túrára. A világszerte ismert edző érkezése felkeltette a Sao Paulo FC érdeklődését, és miután az egyesület alaposan „körbeszaglászta” a kiszemeltet (információt kért Brazília külügyminisztériumától, korábbi klubjai közül pedig az AC Milantól és forrásunk szerint a Honvédtól is), szerződtette a borsos fizetést igénylő magyar szakembert. Alighanem megérte az áldozat: vezetésével a csapat megnyerte a paulista állami bajnokságot (akkoriban még nem létezett országos bajnokság Brazíliában).

„Nem volt könnyű anyagi helyzetben a Sao Paulo, hiszen a Morumbi Stadion 1953-ban elkezdődött és tizennyolc éven át tartó építése elvonta a forrásokat – világított rá a lépés veszélyeire a Nemzeti Sportnak 2014-es interjúnk során a Sao Paulo klubtörténésze, Michael Serra. – Ez is bizonyítja, hogy óriási bravúrt ért el Guttmann Béla az 1957-es paulista bajnoki diadallal. Ne felejtsük, a Pelé nevével fémjelzett Santos aranykorát élte, sokat elmond az erőviszonyokról, hogy a Sao Paulo a magyar edző távozása után tizenhárom éven át képtelen volt trófeát nyerni. Ez a leghosszabb sikertelen időszak a klub életében.”

Közkeletű a vélekedés, hogy Guttmann az Aranycsapatnál bevezetett újítást, a 4–2–4-es hadrendet meghonosította a Sao Paulónál, „megfertőzve” az akkoriban a klub általános menedzsereként tevékenykedő Vicente Feolát, aki három évvel később szövetségi kapitányként a bevált taktikai fegyverrel világbajnokká tette Brazíliát. A helyi klubtörténész érdeklődésünkre árnyalta a képet, tudomása szerint a Guttmann-féle Sao Paulo valójában rendszerint 2–3–5-ös felállásban játszott.
„A magyar tréner edzésmódszerei valósággal sokkolták a játékosokat, de az idő őt igazolta – mondta Michael Serra. – Nálunk addig a természetes tehetségben hittek, amely ha fénylő is volt, de mindenképpen esetleges. Az ő forradalma abban állt, hogy az ösztönből fakadó tündöklést megpróbálta rendszerrel párosítani és az eredményesség szolgálatába állítani. A futball alapjait, a passzolást, a lövést, a keresztlabdát, a kapus játékba vonását igyekezett fejleszteni, és e tekintetben a nyolcvanas évek brazil szövetségi kapitánya, Tele Santana elődjét látom benne. Némely feladatot döbbenten fogadtak edzésen a játékosok, például azt, amikor a lécre akasztott kerékgumin kellett átrúgni a labdát. Fontos újítás volt, hogy minden egyes futballistának jutott labda az edzésen, ami azért is meglepő nekem, mert a klubtól nagy áldozatot jelentett annyi labda beszerzése. A támadások felépítésénél a kényszerítők, a hárompasszos kombinációk álltak a taktika középpontjában, erre a stílusra mondta Alberto Helena Júnior, az egyik legtekintélyesebb brazil sportújságíró: »tat-tat-tat, pim-pam-pum«.”


Teleki Szilárd főkonzul és László Zsuzsanna kereskedelmi konzul 2018-as látogatása alkalmából készült csapatkép

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 2-i lapszámában jelent meg.)
2021.09.16 16:09:12

Minden más foci TŐKE JÁNOS

Nem tudta megverni a topolyai csapat a Napredakot, pedig a 93. percben nagyon közel állt az egyenlítéshez.

2021.09.15 23:58:00

Minden más foci DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. A bűnözőknél az a baj, ha nyomot hagynak maguk után, mert akkor elkapják őket a rendőrök, az emberiség igazán nagy alakjai viszont akaratlanul megteszik ezt.

2021.09.15 00:07:44

Minden más foci THURY GÁBOR

Ma lenne 80 éves a Császár – ahogyan ő cselezett, azt nem lehetett tanítani.

2021.09.14 09:44:45

Minden más foci CSILLAG PÉTER

The U.S., Canadian and Mexican candidate venues fight for the 2026 World Cup matches.