Klub-vb: „Kinyírt a döntés” – kritizálják Kassai videós ítéletét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 13:31
null
Kassai ítéletével nem voltak elégedettek a kolumbiaiak (Fotó: Reuters)
Az Atlético Nacional részéről kritizálták Kassai Viktor videobíró segítségével meghozott ítéletét a Kasima Antlers elleni klubvilágbajnoki találkozón – a kolumbiai klub játékosai szerint ez a döntés hozott fordulatot a mérkőzésben. Az Atlético Nacional végül 3–0-ra kapott ki japán ellenfelétől.

„Nem is értem, a Kasima játékosai nem reklamáltak, hanem játszottak tovább. Ez lepett meg a legjobban. Egyszerűen kinyírt minket a döntés, hatalmas csapás volt. Két percig tartott, míg a játékvezető meghozta az ítéletet. Nem tudom, hogy ez a rendszer működőképes lesz-e. Szerintem a jövőben komplikált probléma adódik majd ebből. A technológia elveszi a futball lényegét” – idézi az AFP hírügynökség a Nacional csapatkapitányát, Alexis Henriquezt.

„Idegesítő. Az egyik pillanatban teljesen az irányításunk alatt van a mérkőzés, aztán egyből jön a 180 fokos fordulat. A technológia alkalmazása biztosan vitákat vált majd ki, hisz minden szögletnél van mezhúzás, lökdösődés vagy blokkolás. Rengeteg vita lesz még ebből, hosszú ideig” – vélekedett Mateus Uribe, a Nacional középpályása.

Ez volt a futballtörténelemben az első eset, amikor videobíró segítségével ítéltek meg büntetőt.

„Ugyanazt kell tennünk, mint eddig. A döntéseket most is a játékvezető és segítői hozzák meg, a videobíróra csak akkor támaszkodunk, ha nagyon fontos, és ezzel nagy hibát kerülhetünk el. Persze jó érzés, hogy van, aki segítsen, de miközben vezetjük a mérkőzést, nem ez jár a fejünkben” – nyilatkozta a rendszerről még a torna előtt Kassai Viktor a FIFA hivatalos oldalán.

Legfrissebb hírek

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
17 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

A világ legjobbjai csapnak össze az új klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.14. 10:31

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38
Ezek is érdekelhetik