Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 19:34
null
A szlovén középső védő, a 194 centiméter magas Klemen Nemanic a tavalyi szlovén bajnok NK Celjéből igazolt a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő Dunaszerdahelyhez, hároméves szerződést kötve a sárga-kékekkel. A 28 éves játékos a múltban az FK Csíkszereda játékosa is volt.

Klemen Nemanic pályafutásának első felnőttállomása a másodosztályú FK Dob volt, aztán a lengyel másodosztályú Legionovia, a szlovén Tabor Sezsana, majd az FK Csíkszereda következett kölcsönben. Ezután 2023 januárjában az NK Celjéhez igazolt, és a csapattal tavaly bajnoki címet szerzett, idén pedig a Szlovén Kupát is elhódították. A nemrég befejeződő idényben a nemzetközi színtéren is sikeresen szerepelt a Celje, a Konferencialigában egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a Fiorentina otthonában lejátszott visszavágón Nemanic gólt is szerzett.

„Nagyon tetszik a klub projektje és a víziója, akárcsak az edzésfeltételek. Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy a DAC része lehetek. Azzal a céllal érkezem, hogy trófeákhoz segítsem a csapatot, az ambícióink megegyeznek ebben a tekintetben. Tele vagyok elvárásokkal, energiával és elhatározással, hogy teljes erőbedobással küzdjek a klub színeiért” – mondta a klub hivatalos honlapján Nemanic.

„Klemen magas, tekintélyt parancsoló, ballábas középső védő, éles taktikai érzékkel, pontosan azt az erőt és vezetési képességet hozza, amire szükségünk van a védelmünk szívében. Új igazolásunk az FK Csíkszeredában, a magyar többségű romániai klubban is futballozott, ami még különlegesebbé teszi számunkra Klemen érkezését. Ez egy olyan kapocs, amely mélyen megegyezik a mi és a szurkolóink identitásával. Azzal is tisztában vagyunk, hogy Klemen megérti, mit jelent többért küzdeni, mint csak a három pont. Több országban szerepelve és értékes nemzetközi tapasztalatokat szerezve, Klemen pályafutása új szakaszát kezdi meg sárga-kékben” – nyilatkozta a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
9 perce

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
2026.02.05. 17:42

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
2026.02.04. 16:33

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
2026.02.04. 09:27

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2026.02.03. 12:55

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36
Ezek is érdekelhetik