Visszavonult az Arsenalban is szereplő 72-szeres válogatott támadó

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.28. 11:17
Carlos Vela visszavonult (Fotó: Getty Images)
Carlos Vela saját Instagram-oldalán jelentette be, hogy 36 évesen befejezi a profi labdarúgást.

Pályafutásom során több nagyon különleges pillanatot is átéltem, de most eljött az ideje, hogy hivatalosan is visszavonuljak a profi futballtól. Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem a hálámat a családom, az összes klub iránt, amely lehetőséget adott nekem, és a szurkolók iránt a támogatásukért és a szeretetükért. Megtiszteltetés és kiváltság volt megosztani veletek a karrierem” – írta a 36 éves korában visszavonuló Carlos Vela.

Vela a 2005-ös U17-es világbajnokságon robbant be, ahol a mexikói válogatottat gólkirályként segítette az első helyhez. Ezután az Arsenal szerződtette, de nem tudott stabil helyet kivívni magának a csapatban, a londoniak pedig rendre kölcsönadták, főleg spanyol kluboknak.

A támadót 2012-ben szerződtette a Real Sociedad, amelynél az előző idényt kölcsönben töltötte. Ott 73 gólt szerzett, majd 2018-ban az MLS-be szerződött, a bajnokságba akkor bekerülő Los Angeles FC-hez. 2022-ben bajnoki címet ünnepelhetett a kaliforniaiakkal, 189 meccsen 93-szor volt eredményes.

A mexikói válogatottban 72 mérkőzésen játszott, ott volt két világbajnokságon (2010, 2018) és kétszer megnyerte az észak- és közép-amerikai kontinensbajnokságot (2009, 2015).

Vela a visszavonulása után is a Los Angeles FC-nél marad nagykövetként.

 

 

Legfrissebb hírek

Képek: Sallói Dániel torontói magyarokkal találkozott

Légiósok
21 órája

Gazdag gólt szerzett, Sallói előkészített – előbbi nyert, utóbbi ikszelt csapatával

Légiósok
2026.04.23. 07:20

Pintér Dániel ismét csereként állt be, elszórakozta kétgólos előnyét, de mégis nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.04.18. 23:58

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

MLS: távozott Lionel Messi és Pintér Dániel edzője

Minden más foci
2026.04.15. 07:55

A Cincinnati óvatosan megkezdte a Neymar-hadműveletet – sajtóhír

Minden más foci
2026.04.10. 14:07

MLS: James Rodríguez kórházi kezelése után visszatért klubjához

Minden más foci
2026.04.07. 11:13

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
2026.04.05. 12:23
Ezek is érdekelhetik