„Volt egy edzésünk” – így jutott tovább a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

N-P. T.N-P. T.
2024.11.06. 20:21
Az Aberdeen után jöhet a Genk (Fotó: Török Attila)
Az idegenbeli 5–1-es siker után hazai pályán 3–0-ra nyert a Puskás Akadémia a skót Aberdeen ellen az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágának 2. fordulója visszavágóján. A kettős győzelemmel továbbjutó felcsúti fiatalok a harmadik fordulóban a bolgár CSZKA Szófiát 6–2-es összesítéssel kiejtő belga KRC Genkkel csapnak össze. A találkozó után Babó Levente vezetőedző mellett az első meccsen triplázó Mondovics Kevinnel és a csapat egyik legfiatalabb tagjával, Varga Zsomborral beszélgetett az NSO Tv stábja.

Babó Levente vezetőedző szerint más mérkőzés volt, mint a skóciai első felvonás.

„Összességében a játékosoknak is tanulniuk kell még, hogy bár nagy előnyt szereztünk az első mérkőzésen, a visszavágóra is voltak dolgok, amiket célként tűztünk ki magunk elé. Ezek részben valósultak meg, úgyhogy vegyes érzéseim vannak a győzelem ellenére. Voltak dolgok, amikben szerettünk volna még jobban előre lépni, nem mindenben sikerült, úgyhogy a következő fordulóra van dolgunk, ha az Aberdeennél erősebb ellenfél ellen is jó mérkőzéseket akarunk játszani.”

Videónkban beszélgetünk arról, hogy mivel a keretbe az NB I-es, az NB III-as és az U19-es csapat is ad játékosokat, mindössze egy közös edzésük volt a találkozó előtt.

A Skóciában triplázó Mondovics Kevin szerint ez nem látszott a csapaton, mert az utánpótlásból már jól ismerik egymást. A keret egyik legfiatalabb tagja, a 17 éves Varga Zsombor szerint koncentrált játékot mutattak.

„Talán az elején kicsit nehezen indult be a gépezet, de erre egyből reagáltunk, és jobban meg mertük csinálni a passzokat, cseleket. Egyre jobban belejöttünk a játékba, és a végére egészen sima lett a mérkőzés.”

Videónkban arról is beszélgetünk, hogy az akadémisták remek hangulatot teremtettek nekik a találkozón; elárulja, mekkora élmény nekik a Pancho Arénában játszani, illetve beszélgetünk a következő ellenfélről, a belga Genkről is, melyet legyőztek a közelmúltban a Puskás-Suzuki-kupán.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
BAJNOKI ÁG, 2. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Aberdeen (skót) 3–0 (1–0)
Pancho Aréna, 500 néző. V: Alessandro Dudic (Pascal Hirzel, Nicolas Müller) – svájciak
PUSKÁS AKADÉMIA: Lehoczki (Bozó, 62.) – Orján, Pál, Umathum, Vitályos (Szojma, 76.) – Ásványi (Magyarics, 68.), Dimitrijev (Varga Zs., a szünetben) – Tiscsuk (Antal, 62.), Miskolczi, Vékony – Mondovics
ABERDEEN: Vitols – McDonnell (To, 38.), Akindileni, Carrol, Ross – Enem (Green, 88.), Masson, Steward, Boyd (Searle, 88.) – Wilson (Clark, 75.), Mackie (Teasdale, 75.)
G: Tiscsuk (25.), Miskolczi (53.), Magyarics (87.)
Az első mérkőzésen: 5–1
Továbbjutott: a Puskás Akadémia, kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

„Talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk” – Gert Remmel a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:15

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56