Kapufákat lőni könnyebb

Sós Ildikó összehúzta a köntösét, és leült a kispadra. 11:03-nál jártunk ekkor. És 7–0-nál. A személyzet odébb is rakta a sárga terítővel letakart kis asztalkát, amelyre a bajnoki kupa került volna, ha… Pedig a „Csak a Honvéd!” kiáltásra azonos erősségű „Újváros!”sal felelt a vendégtábor az elején, ám aztán kelletlenül elhallgatott. Merthogy percek alatt eldőlt a meccs. A Domino elkezdte dobálni a gólokat, miközben Horváth Patrícia előtt szinte tökéletesen működött a védelem, ha pedig nem, akkor a kapufa segített, amelyet a félidőig vagy hétszer talált el az Újváros – a zárásig biztosan több mint tízszer, de talán hússzor is –, amitől az ember már azon kezdett morfondírozni, hogy kapufákat lőni könnyebb, hiszen több van belőlük… A Honvédnak minden öszszejött, odaát bezzeg majdnem a nagyszünetig kellett várni az első gólra, amelyet Benkő Tímea 2.4 másodperccel a dudaszó előtt varrt be, váratlan vendégrohamot indítva. A következő három gólt ugyanis kék sapkás szerezte, és lehetett volna több is. Csakhogy az a fránya fa továbbra is a fehérekkel volt, ráadásul egy ötméteres is a lécen csattant, a másikat meg Horváth hárította.

A különbség azonban nem nőtt újra, mert a percekkel korábban a Honvéd-drukkerek által még gúnyosan buzdított cserekapusnak, Kasó Orsolyának egyszer sem kellett a háta mögé nyúlnia.

Mégis lecserélték, amikor épp a hullám tetején járt az Újváros, mire Györe Anett bebombázta a nyolcadikat, és odalett a lendület.

A Domino tartotta a távolságot, és végül biztonságos, négygólos győzelmet aratott.

A mérkőzésre Manchester United-pólójában büszkén besétáló Petrovics Mátyás szövetségi kapitány így értékelt: „Ez nekem jó nap volt, bajnok lett a Manchester, sok válogatott játékos jól játszott, és jó meccset láttam. Hét nullánál persze nem tűnt úgy, hogy jó lesz, de összeszedte magát a Dunaújváros. Már csak az kell, hogy a Barcelona is bajnok legyen, és tökéletes lesz a hétvégém.”