Egyre közelebb van az aranyhoz a Loki

A DVSC játékosaként nincs túl sok kellemes élménye az MTK-val kapcsolatban: három meccs, egy győzelem, egy gól, de csupán két alkalommal lépett pályára, a gólt pedig a vesztes mérkőzésen rúgta.

„A bajnokság végkimenetele szempontjából döntő fontosságú egy évvel ezelőtti találkozón nem jutottam szóhoz, ám az MTK nem ezért nyert az Oláh Gábor utcában kettő nullára – vezeti fel a vasárnapi fordulózáró összecsapást a fenti statisztika tulajdonosa, Rudolf Gergely, a Loki csatára. – Mindenesetre most véletlenül sem kellene megismételnünk az akkori produkciót, sőt revánsot akarunk venni, kárpótolni szeretnénk magunkat és a debreceni szurkolókat is.”

A visszavágás – papíron legalábbis – nem tűnik kivitelezhetetlennek: az MTK (az idényben sokadszor) ezúttal is csikócsapattal áll ki. „Sajnos ebben a szezonban az MTK nincs versenyben az aranyéremért, ennyi sérülés mellett ez egyszerűen képtelenség is lenne – foglalja össze a címvédő évét Garami József szakmai igazgató.

– Egy-egy mérkőzésre fel tudjukszívni magunkat, de hosszú távon nincs sok esélyünk. Mire befejeződik az évad, felépülnek a játékosaink, de ennek jótékony hatásait már csak a következő kiírásban élvezhetjük.”

A házigazda viszont az idény során először aknázhatná ki a telt ház áldásait, igaz, a meccslátogatási hajlandóságot nyilván megdobta volna az Újpest péntek esti botlása, csakhogy a lilák ZTE elleni sikere (2–1) kilőtte a vasárnapi debreceni bajnokavatás lehetőségét.

„Szükségünk van a szurkolókra – veszi vissza a szót Rudolf Gergely, új irányba terelve a beszélgetést. – Engem nem foglalkoztatott túlságosan, hogy már vasárnap bajnokok lehetünk, ahogy korábban az sem izgatott, a DVSC vagy az Újpest játszott hamarabb az adott fordulóban. Mi el tudtuk viselni ezt a terhet, az Újpest nem – ez tény. Nem szeretek számolgatni. Mi állunk az élen, hoznunk kell a hátralévő meccseinket és kész. Nem akarunk úgy járni, mint riválisunk néhány éve, úgyhogy most apait-anyait bele kell adnunk, ha aranyérmesek szeretnénk lenni. Minimum úgy kell hajtanunk, ahogy az Újpest tette pénteken, hogy életben tartsa a reményeit.”

A tavalyi és az idei vetélytárs közti stílusbeli különbséget a pályáról kölcsönvett példával érzékelteti a csatár: az MTK futtatja ellenfelét a labda után, az Újpest viszont harcos társaság, rúg-harap, hogy megszerezze: „Mind a két harcmodor kellemetlen, de a DVSC képes rá, hogy mindennek elébe menjen. Nekünk kell könnyűvé tennünk a mérkőzést: ki kell használnunk a helyzeteinket, muszáj türelmesnek maradnunk, a győzelem ugyanis szó szerint aranyat érhet – ha nem is ebben a fordulóban,de talán már a jövő héten. Nem vagyok kishitű: a DVSC a favorit, mi leszünk a bajnokok, ám ehhez az utolsó percben is koncentrálnunk kell.”

Ahogy azt a válogatott csatár véleménye szerint a Loki az idény egyik legkeservesebb meccsén, a Honvéd ellen múlt héten megnyert (1–0) bajnokin tette. A listavezető és az MK-döntős randevújának Roy Keane is szemtanúja volt: az Ipswich ír menedzsere a támadó miatt érkezett Budapestre – hogy aztán morcosan távozzon a Bozsik-stadionból: „Nem vagyunk robotok: két nappal egy hetvenperces emberhátránnyal nehezített meccs után, harminc Celsius-fokban léptünk pályára, hetedszer szerda-szombat ritmusban. Aznap ennyi volt bennünk… Hogy bánom-e az elszalasztott lehetőséget? Ha bármit is bánnék, az azt jelentené, hogy nem tettem meg minden tőlem telhetőt. A csapat pedig kihozta a meccsből a maximumot, s ez volt a legfontosabb, mert ezzel a kiizzadt győzelemmel közelebb kerültünk célunkhoz, a bajnoki címhez. Első a csapat, csak második az egyén.”