Ütött az orra

(„Talán csak megijeszteni akarta a vecsési játékost, aki a legrosszabb pillanatban lépett közelebb, így történhetett a szerencsétlen sérülés.”) Voltaképpen még el sem kezdődött a tavaszi szezon, máris gyorsabban telnek futballistákkal a kórházak, mint egy menőbb influenzajárvány idején. Az elmúlt nyolc nap során Mundi Viktor, Lukács Bálint és Kabát Péter is úgy érezhette, hogy jóval fájdalommentesebb lett volna a stoplis helyett mondjuk balettcipőt választani. Utóbbi szidja is az őt csúnyán megrúgó Zahorecz Krisztiánt, mondván: a kaposvári szándékosan akart neki sérülést okozni. Efféle gusztustalanságot én sem a konkrét esetben, sem általánosságban nem tételeznék fel, a magyar pályákon sok játékos ugyanis nincs olyan baráti viszonyban a saját lábával, hogy mindig sikerüljön a labdát eltalálnia, úgyhogy ezen túl is léphetünk. Ám az már több szót érdemel, ha egy rutinos NB I-es futballista, jelesül az angyalföldi Tóth András, a röpke anyázás után erőteljes bólintással nyomatékosítja ellenvéleményét, egyenesen bele Lukács sporttárs orrába. („Talán csak megijeszteni akarta a vecsési játékost, aki a legrosszabb pillanatban lépett közelebb, így történhetett a szerencsétlen sérülés.”) Ennél már csak az a furcsább, ha edzője egy jó kétszázezres, pedagógiai jellegű fizetéselvonás helyett még mentegeti. Jó, tudom én, Mészöly Géza sem úgy gondolja, ahogy mondja: de miután az angyalföldiek a múlt heti fegyelmin rendületlenül verték az asztalt, hogy súlyosan büntessék meg a Mundi Viktort lekönyöklő Claudiu Cornaci-ot (aki végül a bizottság döntése szerint vétlennek bizonyult), meglehetősen érdekes ez a hozzáállás. Ha minket ütnek, felháborodunk. Ha mi ütünk, visszatámadunk. („Talán csak megijeszteni akarta a vecsési játékost, aki a legrosszabb pillanatban lépett közelebb, így történhetett a szerencsétlen sérülés.”) Talán tényleg így történt. De akkor előre megfontolt rossz időzítés miatt Lukácsnak is javaslok egy kéthónapos eltiltást.