Húszmilliót ér a vb
Az MLSZ szakított a hagyományokkal, levetkőzte magáról a rossz beidegződéseket; az évtizedeken át halott témának tartott pénzügyeket (azaz vagy jót, vagy semmit a kifizetésekről…) immár csalfa körítés nélkül tálalja a közvéleménynek. A honi szövetség vezetői belátták: a siker igenis pénzkérdés, s erről jobb úgy beszélni, hogy közben senkinek sem fekszi meg a gyomrát.
Így amikor a válogatott prémiumáról kérdeztük Kisteleki Istvánt, a szervezet első embere készségesen kiterítette kártyalapjait.
„Nincsenek titkok, minden adat nyilvános” – nyomatékosította az MLSZ elnöke.
Alig hittünk a fülünknek, hiszen korábban úgy véltük, míg más országokban senki sem szégyellősködik a prémiumokat illetően, nálunk hétpecsétes titokként kezelik a témát. Ezzel szemben Kisteleki István tételesen felsorolta a válogatott játékosainak szánt pénzeket (az összegeket lásd a táblázatban), s még a vb-selejtezőket megelőző tárgyalások menetébe is betekintést engedett.
„Néhányan többször elkövetik azt a hibát, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanak a személyemnek – kezdte az MLSZ első embere. – Pedig gazdasági kérdésekben, így a prémium ügyében is az elnökség döntött. A költségvetés elkészítésekor tisztáztuk, mik a lehetőségeink, mennyit adhatunk. Nem akartunk senkit irdatlan összegekkel kecsegtetni, megnéztük, mire van egyáltalán fedezetünk. Javaslatunkat továbbítottuk a játékosoknak, akiket a csapatkapitány Gera Zoltán, valamint Dárdai Pál, Hajnal Tamás, illetve Juhász Roland képviselt. Erwin Koeman kimaradt az egyezkedésből, jelezte: nem kíván olyan dologban részt venni, amely nem rá tartozik. A labdarúgók tettek egy ajánlatot, felvetették többek között, hogy a nézőszámok is befolyásolják a nekik járó pénzek nagyságát. Ezután beterjesztettem az elnökség elé a játékosok kéréseit, és apró finomításokkal elfogadtuk a premizációs rendszert. Büszkén mondhatom, hogy pillanatok alatt megegyeztünk, nem volt vita, követelőzés, asztalcsapkodás.”
A kiadások tekintetében az elöljárók úgy kalkuláltak, hogy a válogatott valamennyi mérkőzését megnyeri (ez lenne hát a „kincstári optimizmus” – a kifejezés valamennyi jelentésében?).
„A szövetség első embereként nem tervezhetek vereséget, ez esetben máris le kellene mondanom – érvelt. – Akkor örülnék, ha minél többet kellene kifizetnünk, de sajnos a svédországi találkozón máris spóroltunk…”
Ami a még megszerezhető prémium nagyságát illeti, hiába minden erőfeszítés, a légióslét anyagi előnyeit élvező futballisták valószínűleg csak aprópénzként tekintenek az MLSZ juttatásaira.
„Tudom, hogy kevés – ismerte el Kisteleki István. – De ez a legtöbb, amit kínálhattunk. Szerencsére a játékosoknak nem voltak irreális követeléseik. Van, aki a prémiumát egy alapítványnak ajánlotta fel, és van olyan is, akit nem foglalkoztat a pénz, elég motiváció számára, ha címeres mezben léphet pályára. Viszont el kell fogadnunk azt is, ha valaki ezt nem engedheti meg magának.”
