Erwin Koeman túrája: nem repülő hollandi

Vágólapra másolva!
2009.03.01. 23:14
Címkék

Megtehetné, hogy csatasorba állítja a „tányéros” televíziót, és egyetlen gombnyomással beengedi eindhoveni otthonának nappalijába az egész világot – ez is egy módja a játékosmegfigyelésnek. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman azonban nem bízza magát az „égből érkező” sportcsatornák kétségtelenül gazdag műsorkínálatára. A holland szakember jobb szereti élőben, a helyszínen megtekinteni a számításba vehető labdarúgókat, még akkor is, ha ezért kilométerek százait, ezreit kell utaznia. A kapitány nem ad hoc jelleggel, hanem előre elkészített terv alapján vándorol, múlt heti túrája csütörtökön kezdődött, az első állomás Stuttgart volt. A Huszti Szabolcsot soraiban tudó orosz Zenit UEFA-kupa-meccse (és 2–1-es győzelme) után rögtön haza, azaz Eindhoven külvárosába vezetett az útja, hogy pénteken már szem- és fültanúja legyen Dzsudzsák Balázs egyenlítésének, majd a PSV 3–2-es hazai vereségének. A szombat sem volt pihenőnap: a szakember a dortmundi Hajnal Tamás gólmentes csatáját nézte meg a Signal-Iduna Parkban. Ha az oda-vissza utakat vesszük, Erwin Koeman három nap alatt mintegy 1340 kilométert töltött a volán mögött.

A magyar kapitány sohasem érkezik váratlanul, bejelentkezik az egyesületnél, valamint a játékosnál is. Nincs értelme titkolózni, hisz ezen a szinten aligha remeg meg bárkinek is a térde, csak azért, mert a kapitány a helyszínen figyeli. A „benzinpénzt” az MLSZ állja: beépíti a fizetésbe – nincsen bemondásra költségtérítés. Mielőtt a holland szemére vetnénk, hogy nem keresi (vagy nem találja…) Juhász Roland albániai „dublőrét”, már eldőlt, hogy Erwin Koeman március 17-én a championshipbeli Cardiff City–Watford összecsapásra megy, a hazai csapatban pedig pályára léphet Gyepes Gábor – sőt a vendégek soraiban felbukkanhat Priskin Tamás is.

Így egy forduló leforgása alatt lehet védőt és támadót is találni.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik