Sorsdöntő látogatás

2008.09.06. 01:36
Címkék

A 2010-es világbajnokság rendező országába látogat szeptember 14. és 17. között Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgószövetség (FIFA) elnöke. A svájci sportdiplomata kíséretével személyesen is megtekinti az épülő stadionok állapotát, és ellenőrzi, hogy a munkálatok a megfelelő ütemben folynak-e. „Hihetetlenül sokat haladtunk előre, és bízom benne, hogy Blatter urat is lenyűgözi az elvégzett munka – adott hangot optimizmusának Danny Jordaan, a helyi szervezőbizottság vezetője. – Hiszünk magunkban, és biztosak vagyunk benne, hogy képesek leszünk megrendezni a tornát. Jóval kétezer-tíz előtt elkészül mind a tíz stadion. A jövő évre előrevetített kormányváltás sem befolyásolja az eseményt.” A nyáron spanyol források arról számoltak be, a FIFA vezetői tárgyalásokat kezdeményeztek brazil sportvezetőkkel, hogy ha a dél-afrikai szervezők csődöt mondanak, ugorjanak be a helyükre. A világbajnokságra körülbelül hárommillió embert várnak, a rendezésre fordítható 30 milliárd randos (hozzávetőleg 630 milliárd forint) költségvetésről azonban kiderült, hogy újabb hárommilliárd randdal (63 milliárd forint) kell kiegészíteni.

Legfrissebb hírek

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
3 perce

NB II: vezet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
9 perce

NB I: Pető góljával gyorsan vezetést szerzett a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
29 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
30 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
41 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
44 perce

Jova büntetőt fogott, nincs gól a KBSC–Soroksár meccsen

Labdarúgó NB II
52 perce