Lefutott meccs jön

2008.09.06. 01:36
Címkék

A német válogatott könynyed mérkőzésre készül Liechtenstein ellen, Joachim Löw együttesének a legnagyobb problémát valószínűleg a sérülések jelenthetik. Jens Lehmann visszavonulásával és René Adler kidőlésével a hannoveri Robert Enke védheti az idegenben pályára lépő Nationalelf kapuját. A Leverkusen játékosa mellett Michael Ballack, Arne Friedrich, Torsten Frings és Per Mertesacker is a hiányzók között van, helyükre pedig olyan fiatalok kerültek be, mint a hatalmas tehetségnek tartott Marko Marin (Mönchengladbach) vagy Piotr Trochowski (Hamburg) és Serdar Tasci (Stuttgart). A legfrissebb hírek szerint a soron következő találkozón utóbbi kiszoríthatja a kezdőből a Real Madridban szereplő Christoph Metzeldert is. A 48 éves szakember szerint a sok sérülés annak is betudható, hogy a német bajnokság korábban kezdődik, mint az olasz és a spanyol, ezért játékosai többségének nem volt ideje kipihenni a nyári Európa-bajnokságot, ahol másodikként zárt a gárda. Hans-Peter Zaugg, a hazaiak szövetségi kapitánya is tudja, hatalmas a különbség a két együttes között, ezért az esélytelenek nyugalmával készíti fel a csapatát, egyedül abban bízik, hogy a németek lebecsülik őket. „Csapatomnak van keresnivalója az olyan ellenfelekkel szemben, akik azt hiszik, félvállról vehetnek minket – nyilatkozta a svájci szakember. – Sajnos korlátozott lehetőségeink miatt olyan gárdát irányítok, amely szinte mindegyik meccsét elveszíti. Persze reménykedhetnék benne, hogy Németország lebecsül minket, de jól ismerem Joachim Löwöt, ő olyan típusú edző, aki nem esik ebbe a hibába. Ennek ellenére már nagyon várom a szombati mérkőzést, de úgy gondolom, lefutott találkozóról van szó.”

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
10 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
13 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
14 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
25 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
28 perce

Jova büntetőt fogott, nincs gól a KBSC–Soroksár meccsen

Labdarúgó NB II
36 perce

NB II: diósgyőri helyzetekkel indult a borsodi rangadó

Labdarúgó NB II
37 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
44 perce