A NOB is vizsgálódik

MTI MTIMTI MTI
2008.09.06. 01:36
Címkék

A Magyar Atlétikai Szövetség nem hivatalos, de biztos forrásból úgy értesült, hogy a pekingi olimpián Pars Krisztián előtt második és harmadik helyen végző fehérorosz kalapácsvetők első doppingvizsgálata, az A-próba valóban pozitív eredményt hozott – ezzel megerősítették az orosz Veszsport hírügynökség szerdai jelentését, mely szerint Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, mindkettejük szervezetében túlságosan magas volt a tesztoszteronszint az augusztus 17-i döntő után. Emmannuelle Moreau, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a NOB fegyelmi bizottsága hónap végi ülésén tárgyalja az ügyet. Anasztaszija Marinyina sajtófelelős szerint ugyanakkor a Fehérorosz Atlétikai Szövetség eddig semmilyen dokumentumot vagy egyéb értesítést nem kapott az esetleges pozitív tesztekről. Hozzátette: a két versenyző tagadja a vádakat. A magyar szövetség versenyszervezőktől úgy értesült, hogy a két érintett már le is mondta idénybeli három hátralévő viadalát. Ha a két fehérorosz B-próbája is pozitív, akkor a WADA ezt jelzi a NOB-nak, amely meghallgatásra berendelni a vétkeseket, és kötelezően felteszi nekik a kérdést: Hogyan kerülhetett a tiltott szer a szervezetükbe?

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
5 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
6 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
17 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
20 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
28 perce

NB II: diósgyőri helyzetekkel indult a borsodi rangadó

Labdarúgó NB II
29 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
36 perce

Dupla Tízes: tragédia árnyékolja be a hétvége rangadóját

Spanyol labdarúgás
1 órája