Bronzéremmel bővült a családi gyűjtemény

„Miután az ETO múltjához méltatlan módon az utolsó pillanatig küzdöttünk a bentmaradásért, és végül tizenharmadikként végeztünk, tavaly nyáron még csak abban reménykedtem, hogy ez a szégyen nem ismétlődik meg” – vágott

bele a mesésen alakuló történetbe Stark Péter. A 30. életévét augusztusban betöltő védő azt követően kezdett bizakodni a szebb jövőben, hogy megtudta, a zöld-fehérek irányítását Egervári Sándor veszi át.

Két jó eredmény adott nagy lökést

„Örültem, amikor meghallottam a kinevezéséről szóló hírt, ráadásul az Egervári Sándorral már Dunaújvárosból is együtt dolgozó Jäkl Antal megsúgta, Magyarország legjobb edzője érkezik hozzánk – emelte ki az elmúlt év egyik legfontosabb eseményét Stark Péter. – Habár Tóni arról híres, hogy a világon mindenkit szeret és dicsér, a szakemberrel kapcsolatban maximálisan igaza volt: ma már azt mondom, a vezetők a lehető legjobb döntést hozták, amikor mellette tették le voksukat. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de már az első perctől fogva érezni lehetett, hogy ebből valami jó jöhet ki, az edző mentalitása, győzni akarása ugyanis hamar ránk ragadt, így ha bajnoki címről nem is álmodoztunk, abban okkal bíztunk, hogy sikeres évadot zárunk.”

És tessék: mint Pókember a falon, a Győr úgy kapaszkodott feljebb s feljebb a tabellán. Az őszt még a hatodik helyen fejezte be, aztán kis lépésekkel megindult előre, hogy május 31-én harmadikként fusson be.

„Már a bajnokság első felében akadtak biztató jelek, majd a tavasszal megvertük a Debrecent és az MTK-t is – ismertette a dicsőséglistát a csapatkapitányi karszalagot viselő hátvéd. – Utóbbi diadal után egyesek már a bajnoki címről beszéltek, szerencsére ők mind kívülállók voltak. Örömmel tapasztaltam, hogy az öltözőben senki sem szállt el, a keret összes tagja a földön járt – és még most is a földön jár. Úgy fest, megtanultuk, hogyan kell a helyükön kezelni a sikereket. Ezen a ponton megint vissza kell térnem az edzőnkre, aki az egyik legfontosabb meccs, újpesti vendégjátékunk előtt azzal küldött minket pályára, hogy nyerhetünk, de csak abban az esetben, ha fegyelmezetten, ugyanakkor szemtelenül futballozunk. Bajzát Péternek, Koltai Tamásnak és Böőr Zoltánnak több se kellett, hátulról élvezet volt nézni, ahogyan játszanak. Amíg ők vígan trükközgettek, mi elvégeztük a piszkos munkát. Mindig tudtam, hogy hálás szerepkör a támadóé…”

A gyerek hirtelen berohant a pályára

Amint Stark Péter múltidézéséből kiderült, hajdanán középpályásként kezdte („Szerettem azt a posztot, de senkinek sem akartam passzolni…”), ám miután Hódmezővásárhelyről Győrbe költözött a család, egy sorral hátrébb vezényelték.

„Edzőnk, Kertész Pál mindjárt a második foglalkozáson magához hívott, és közölte: Péter, mostantól védőként teszed a dolgod, és ha jól csinálod, meglátod, válogatott leszel – mondott utólag hálát a trénernek a címeres mezt eddig 19 alkalommal magára öltő labdarúgó. – Pali bácsinak egyébként nagyon jó szeme volt, hogy mást nem mondjak, Ferenczi Istvánnak, Farkas Balázsnak, Füzi Ákosnak és Fehér Miklósnak – Isten nyugosztalja – is azonnal megtalálta a helyét. Lám, még az enyémet is.”

Érdekes vagy inkább szokatlan, de Stark Csaba sosem erőltette, hogy fia kövesse példáját. Azért Péter „pályaválasztásában” feltehetőleg szerepet játszott, hogy édesapja elmondása szerint a foci bűvöletében nőtt fel, mi több, négyévesen már elkönyvelhette élete első „hivatalos” pályára lépését.

„Még Hódmezővásárhelyen játszottam, és az egyik NB II-es meccsen éppen sarokrúgáshoz készülődtünk, amikor Peti beszaladt a gyepre – emlékezett a derbi talán legfontosabb jelenetére Stark Csaba. – A bíró

előbb jelezte, hogy várjunk a szögletrúgással, majd felkapta a fiamat, és ötezer ember tapsvihara közepette kivitte a lelátóra. Boldog vagyok, hogy az elmúlt hónapokban már Péternek, no meg társainak tapsoltak a győri drukkerek. Az pedig büszkévé tesz, hogy már többre vitte, mint én. Nekem sajnos tizennyolc élvonalbeli mérkőzésnél több nem adatott meg egy súlyos sérülés miatt, ennek ellenére azt mondom, megérte Győrbe igazolnom. Egészségesen stabil tagja voltam a gárdának, arról nem is beszélve, hogy az UEFA-kupában játszottam a Manchester United ellen is. Amikor csak tehetem, ott vagyok a fiam mecscsén, remélem, az ősszel jó néhány nemzetközi találkozót is megtekinthetek.”

Paolo Maldini a példa: nem lehet megöregedni

Jelen állás szerint 2010-ig biztosan zöld-fehér dresszben láthatja fiát, sőt nem zárható ki, hogy amíg Stark Péter be nem fejezi karrierjét, csak abban.

„Szerződésem még két évig érvényes, de elárulom, ha lejár, akkor sem áll szándékomban távozni – vette vissza a szót az eddigi NB I-es fellépéséit az ETOban letudó védő. – Az a legvalószínűbb, hogy Győrött öregszem meg, mivel a rengeteg külföldi megkeresést valószínűleg akkor kapom, amikor ki van kapcsolva a telefonom… Jó lenne, ha legalább abban hasonlítanék Paolo Maldinihez, hogy közel a negyvenhez is ugyanahhoz az együtteshez tartozom, mint kezdőként, biz Isten, ha csak kicsit is számítanak rám, tíz év múlva még a kispadra is szívesen leülnék. Addig azonban a pályán szeretnék bizonyítani: alig várom, hogy megkezdjük a felkészülést. Izgalmas szezon előtt állunk, ha tíz helyet nem is tudunk előrelépni, legalább egyet jó lenne. Esetleg kettőt…”