A varázslat – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2024.12.12. 00:09

ÚJABB NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS – régen napokig nem tudott aludni egy igazi futballszurkoló, ha a kedvenc csapata pályára lépett, akkor pláne nem, ha a találkozót a televízió közvetítette. Az igazi rajongók a rivális magyar csapatok kupameccse idején is a képernyő előtt gubbasztottak, a válogatott mérkőzés időpontja egyenesen szent volt.

Mára sok minden megváltozott, és bár az ember nyilván vissza-visszavágyik időnként a felhőtlennek tűnő gyerekkorba, a várakozás izgalma vélhetően sokaknál elmúlt. Ami viszont a Ferencváros dicsérete: természetessé vált, hogy a zöld-fehérek európai kupamérkőzést játszanak, évek óta ott van a csoportkörben a magyar bajnok, és nem vagyunk messze attól sem, hogy az se tartozzon a külön hangsúlyozandó tényezők közé, hogy tavasszal, az egyenes kieséses szakaszban is érdekelve van a kilencedik kerületi klub. Messzire jutott tehát a gárda, ez nem kétséges, és úgy készülhet a görög PAOK elleni csatára, hogy egyetlen pont is a továbbjutók közé terelheti, és akkor sincs tragédia, ha vereséget szenved (ne így legyen, persze). Öt pont és tizenhat hely a különbség a két csapat között az összesített tabellán, a győzelmi kényszer így a görögöket nyomja, ez az alapállás a kontrákat élvező, szélvészgyors ferencvárosi támadóknak különösen kedvező lehet.

Ezzel együtt a Tumba-stadion nem a magyar labdarúgás legkedveltebb létesítménye. Lóránt Gyula, az Aranycsapat 37-szeres válogatott védője a pálya mellett, a kispadon halt meg 1981. május 31-én; csak ötvennyolc éves volt, és edzőként vezette többek között a Bayern Münchent, a Kaiserslauternt, a Kölnt, a Schalkét. Szalonikiben 1974 és 1976 között edzősködött, 1980-ban visszatért a PAOK-hoz – az Olympiakosz ellen szerzett (később kiderült: győztes) gól okozta izgalom túl sok volt a szívének. Fájdalommal emlékezhetünk tehát erre a legendásan forró hangulatú arénára, és nyilván az a legfontosabb, hogy mindenki egészségesen távozzon onnan a mérkőzés után.

Újabb nemzetközi kupamérkőzés következik tehát, amelyeken az előző időszakban kimondottan jól teljesített a Fradi – várjuk a jó folytatást.

Európa-liga
2024.12.12. 08:41

Elszánt görög harcosokra készülhet a Ferencváros – interjú a PAOK legendájával

Az FTC aktuális ellenfelének korábbi támadója, Ziszisz Vrizasz lapunknak nyilatkozott.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
5 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
17 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
20 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
Tegnap, 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:43

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36